Gödöllő, Szabadság tér – nyilvános vécé

Gödöllő, Szabadság tér – nyilvános vécé

Gödöllő egy nagyon szép, és az utazók körében nagyon kedvelt város, de ennek ellenére egy nyilvános vécével rendelkezik. Persze van a központi buszmegálló és a vásárcsarnok környékén is vécé, de hivatalos nyilvános vécé csak egy van, mégpedig a főtér mellett a Szabadság téren.

A Főtéren több vendéglátóhely mellett egy csudaklassz játszótér is megtaláható. Így indokolt lenne az, hogy a nyilvános vécé, ami közvetlenül a játszótér mellett van, megfelelően tiszta legyen úgy, hogy abban pelenkázási lehetőségre és kisgyerekkel való mosdóhasználatra is legyen lehetősége a szülőknek. Viszont a látogatásom alkalmával egyiket sem tudtam megtapasztalni.

Nyilvános wc teszt feketén-fehéren

Minden ember számára fontos, hogy – ha a szükség úgy hozza – tiszta, lehetőleg baktériumoktól mentes, higiénikus összbenyomást keltő vécében tudja elvégezni kis- vagy nagy dolgát. A Tisztaságtérképen zajló nyilvános wc teszt bemutatja a magyarországi vécéket akár jó, akár elhanyagolt állapotban vannak.

Jó állapotban lévő, de még is koszos

Viszonylag egy új vécében találtam magam, miután benyomtam az ajtónyitó gépbe a 100 Forintos érmémet. Az első pillanatban azt gondoltam, hogy itt most nem fogok sok hiányosságot tapasztalni. Na de sajnos ez a reményem hamar szertefoszlott. A  napi takarításnak a nyomát sem találtam. Sőt! A nagytakarítás is már rég esedékes lett volna. Nem csak a vécékagylók, hanem úgy amblokk minden a hanyagtalanságról és a takarítás hiányáról árulkodtak. A pelenkázórészt sem értettem, mert a lehetőségről tájékoztató tábla alatti helyiséget nem tudnám pelenkázó résznek nevezni. Nézd meg a mosdóban készített videómat és olvass tovább bátran.

Megoldás: nagytakarítás

Egy nyilvános wc használatáért fizetni kell, ez teljesen rendben van. Na de ezért elvárhatjuk, hogy az ottani állapotok rendben legyenek minden téren és minden időben. Vagyis a napi takarításnak legalább egyszer meg kell történie annak ellenére, hogy a vécét aznap hányan használták. Ebben a vécében (Gödöllőn) úgy lehetne a jelenlegi állapoton javítani, hogy egy mindenre kiterjedő nagytakarítást csinálnának. A mindenre kiterjedő azt jelenti, hogy a menyezettől a padlóig minden millimétert le- és kitakarítanak. Még a radiátorok belsejét és a fugatisztítást is beleértve.

Ha kész a nagytakarítás, akkor két takarítót kellene betanítani ennek a mosdónak a takarításához úgy, hogy az is értsen a takarításhoz, aki a takarítókat betanítja. Betanítás után pedig folyamatos kontrollra lenne szükség egy külső szemmel kivitelezve. És persze az állandó kommunikáció a takarítók-mosdót használok-kontroll-külső szem között. Na ez az a négyes kombó, amivel még nem találkoztam a pályafutásom alatt. Pedig ez lenne a titka annak, hogy megszülessen egy olyan világ, ahol a nyilvános wc-k is tiszták.

Legyél te is tisztaság nagykövet!

Hogyan? Járj mindig nyitott szemmel, vedd észre a tisztát és a koszosat is egyaránt. Készíts fényképet és vedd fel velem a kapcsolatot.

Gödöllő, a tisztaságkritikus szemüvegén át

Gödöllőt nagyon sokan látogatják, hiszen a híres Sissi kastély itt található. De nem csak a kastély vonzó az utazók számára, hanem pl. novembertől a Karácsonyház is sok érdeklődőt vonz a városba. De Gödöllő környéke is rengeteg érdekes látnivalót kínál az idelátogató emberek számára. Természetesen Gödöllő és környéke engem is magával ragadott. Így nem csak arról tudok beszámolni, hogy a nyilvános vécé tiszta-e, hanem arról is tudok írni, hogy azok a vendéglátó- és szolgáltatóhelyek, melyeket meglátogattam itt, vajon milyenek a tisztaságkritikus szemüvegén keresztül.

Olvass tovább, kattints a téged megszólító kategóriára, és kukkants be velem együtt Gödöllő és környéke tisztaságába avagy abban lévő hiányosságaiba.

Gasztronómia

Tisztaságtérkép valóban tiszta éttermek Magyarországon

Szálláshelyek

Tisztaságtérkép valóban tiszta szállások Magyarországon

Történelem

Szórakozás

Tisztaság feketén-fehéren a Tisztaságtérkép leveleiben.

.

Az a bizonyos póz a női mosdóban

Az a bizonyos póz a női mosdóban

Kislánykorodban, amikor anyukáddal betértetek egy mosdóba, akkor a vécé használatának volt egy sajátos rituáléja. A PÓZ felvétele! Emlékszel?

A póz a női vécékben

A vécémumus akkor jelenik meg először az életedben, amikor az anyukád az első kirándulásotok alkalmával azt mondja, hogy csak akkor mentek itt pisilni, ha már nagyon muszáj. – De anya! Nekem már most is pisilnem kell! – Jaj kislányom! Ezek a vécék nagyon koszosak, büdösek, és mindig a női vécében van a leghosszabb sor. Így bírd még egy kicsit!

Na, de egy kislány életében a mumusok még nem igazán okoznak nagy ijedelmet, de kíváncsiságot annál inkább. Így addig nyafogsz anyuka fülébe, amíg megunja a nyavalygásodat, és az első adandó vécénél azt mondja, hogy akkor most ide bementek. És ezzel elkezdődött az a folyamat, melynek a végkifejlete a felnőttkori nyilvános vécé irtózatért felelős mumus végérvényes győzelme.

Tisztaságtérkép valóban tiszta szállások Magyarországon

Felnőttkori írtózat

Kislánykorodban, amikor anyukáddal betértetek egy nyilvános WC-be, akkor a vécé használatának megvolt a sajátos rituáléja. Emlékszel még rá, hogy hogyan is zajlott ez a rituálé? Legelőször anyukád letörölte a vécédeszkát papírzsebkendővel, vagy vécépapírral. Ma már ennek van modernebb változata is: a nedves törlőkendő. Ez elvileg minden anyuka táskájában ott lapul. Majd a deszka törlése után anyukád mindig kis darabokra tépkedte a vécépapírt, és ezeket tette a deszka teljes felületére.

Te pedig ott álltál az ajtóban, és türelmesen vártad, hogy anyukád mikor mondja azt, hogy kislányom most már nyugodtan pisilhetsz. Ehhez képest ez a mondat sosem így hangzott el, hanem egy kibővített változatát hallottad mindig. – Kislányom! Jól jegyezd meg! Nyilvános vécében, amit sosem tudunk, hogy ki használta előttünk, soha nem ülünk rá a vécére, csak ráhajolunk, és soha nem érünk hozzá itt semmihez. Most már mehetsz pisilni, drágám.

Na, itt kezdtünk rálépni az iszonyat útjára, hiszen egy kislány fejében igencsak kérdőjelek sokasága keringett azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet úgy pisilni, hogy ne nyúljon semmihez, és még csak rá sem ülhet a vécére. De anyuka már tapasztalt volt ebben a kérdésben, és a következő lépésben megtanította neked azt a bizonyos pózt. Tudod, azt a pózt, amikor úgy sikerül pisilned, hogy nem ülsz rá a vécére, sőt hozzá sem érsz, és még az egyensúlyodat is meg tudod tartani.

“A póz” megtanulása az első leckék egyike egy kislány életében azon az úton, ami a nyilvános vécéktől való irtózathoz vezet.

Ez csak a kezdet!

A póz megtanulása után minden egyes pisilés alkalmával azzal szembesülsz, hogy hosszú sorok kígyóznak a női vécék előtt, és azt gondolod, hogy itt valamit biztosan ingyen osztogatnak.

Ekkor jön a felismerés. Amikor érzed, hogy pisilned kell, akkor már az első érzésnél szólni kell anyukának, hiszen nyilvános helyen mindig azzal fogsz szembesülni, hogy hosszú sort kell végig állnod ahhoz, hogy könnyíteni tudjál magadon, így szerencsésebb, ha időben beálltok a sorba.

Ezek a korai élmények akkor is ott lesznek az életedben, amikor már felnőtt nőként látogatod azokat a bizonyos nyilvános vécéket, amiktől majd frászt kapsz. Felnőttként is viszolyogsz attól, hogy nehogy hozzáérj valamihez, és persze a sorban állás sem tűnt el a vécék életéből.

De így felnőtt fejjel a kislányos érdeklődést felváltja a türelmetlenség, hiszen ahhoz, hogy pisilni tudjál, elő kell varázsolnod a türelem minden fajtáját.

Már úgy érkezel a nyilvános vécé felé, hogy tudod, hogy várnod kell. Oké, nincs para, még nem kell annyira pisilned. Mosolyogva és kedvesen vársz, és állsz a sorban. Látod, ahogy a többi nő is türelmesen nyomkodja a telefonját, hiszen még van idő, hosszú a sor. Végül te következel, és megkönnyebbülsz, mert már csak egy hajszál választ el attól, hogy bepisiljél. De hirtelen megjelenik a tipikus anyuka azzal, hogy – Ne haragudj, a kislányom nem bírja már tovább. – és gyorsan beslisszol abba a vécébe, ami pont rád várt, magával húzva gyermekét is.

Ekkor szemeidet kimeresztve magadban felsorolod az összes szent nevét, és végső elkeseredésedben végig nézed az összes többi helyiséget is, hátha valamelyik időközben megüresedett. De nincs szerencséd, mert mindegyik foglalt. És amikor már valóban érzed, hogy itt a vég, és most rögtön bepisilsz, végre valamelyik kinyílik, és te már nyomulsz is be a vécébe, nem törődve az illetővel, aki éppen jönne onnan kifelé. És innentől indul a kalandtúra.

Kalandtúra a vécében

Bemész, és máris azzal szembesülsz, hogy a zár nem működik. Nem tudod bezárni a vécé ajtaját! 

Oké, majd akkor fogod a kilincset az egyik kezeddel. Na de kilincs sincs, és ráadásul még a táskád is ott van a kezedben. Keresed a táskatartót, de az sincs. Ezért kétségbeesetten megpróbálkozol a padlón elhelyezni, hiszen neked szükséged van a kezedre az ajtó tartásához, és a bugyid lerántásához. Lenézel a földre, és fohászkodsz az istenekhez, hogy csak egy iciri-piciri tiszta helyet találj, ahová a táskádat le tudod tenni.

Most, hogy a táskát biztos helyen tudhatod a nem épp tiszta padlón, jöhet az ajtó. Mivel nem volt rajta se zár, se kilincs, így az egyetlen módja, hogy ne nyíljon ki az az, hogyha az egyik kezeddel fogod, miközben a másikkal egy rántással lehúzod a bugyid és felveszed azt a bizonyos pózt, amit anyukád kislánykorodban tanított. Tudod, a PÓZ! És ebben a pillanatban rájössz, hogy milyen jól tetted, hogy a táskádtól megszabadultál még annak ellenére is, hogy nem épp patyolattiszta a padló. Mert abban a bizonyos pillanatban a combjaid elkezdenek remegni, és rájössz, hogy artista vér is csergedezik az ereidben, mert a póz miatt egyszerűen csak úgy lógsz a levegőben.

A nagy nyilvános vécé teszt…

Magyarország nyilvános vécéi feketén-fehéren, koszosan és tisztán csak a Tisztaságtérkép oldalán.

Hamar rájössz, hogy szó sincs artista vonalakról, és már nagyon szeretnél leülni. Aztán bevillan, hogy egy dologról elfeledkeztél, amikor viharosan beléptél a vécébe. Mivel annyira kellett pisilned, nem volt időd letörölni a vécédeszkát és bevonni vécépapírral.

Ekkor már a kisördög is megjelenik lelki szemeid előtt, aki azt súgja, hogy ülj csak rá nyugodtan. De anyád szavai, ami visszhangoznak a fejedben, rögtön megakadályozzák a kisördög ármánykodását. –  Sose ülj rá a nyilvános vécékre! – ezért úgy maradsz “a pózban” és továbbra is lógsz a levegőben remegve.

Most már a remegés és a lebegés mellékhatását máris megtapasztalod, és érzed, hogy egy pár csepp nem ott landolt, ahol landolni kellett volna, hanem jutott belőle egy kicsi a combodra is. Te gyorsan cselekszel, hogy nehogy lejjebb érjen az a pár csepp, és rögtön a vécépapír felé nyúlsz….. B@sszus, nincs papír! Üres a tartó!

Na de ott a táska, ami elvileg minden sz@rral tele van, így valószínűleg papírzsebkendőt is találsz majd benne, amit vécépapír gyanánt tudsz majd használni. De ahhoz, hogy megtaláld a zsebkendőt, és ki is vedd a táskádból, fel kell szabadítanod a kezed, és el kell engedned az ajtót. És persze, hogy amikor elengeded, valaki belöki az ajtót, amit egy jól célzott lábrúgással meg kell fékezned, miközben kiordítod: FOOOOOOOOGLALT!!! Ebben a pillanatban a póz szétesik, és a szabad kezeddel kénytelen vagy megkapaszkodni a vécé peremén.

A kalandtúra folytatódik

Most már nagyon menni akarnál, és megfogadod, hogy soha többé be nem teszed a lábad nyilvános vécébe.

Tudod, hogy anyukád most nagyon szégyenkezne miattad, ha így látna, mert az ő keze sosem ért hozzá egyetlen nyilvános vécéhez sem, és hát valljuk be, nem tudhatod, milyen betegségeket lehet összeszedni egy ilyen helyen.

Már teljesen ki vagy merülve, mire felállsz, de a póz, mindennél fontosabb! Nem érzed a lábaidat sem, gyorsan magadra húzod a ruhádat és lehúzod a vécét. Ezután átmész a kézmosóba, és a gondolataidban már csutakolod is kezedet, mert hát ugye hozzáértél ahhoz a kétes tisztaságú vécékagylóhoz.

Nyitnád a csapot, de nem működik!

Próbálkozol a másik csappal, de abból sem jön a víz. Végre a harmadik csapnál egy hajszálvékony hideg vízsugár megjelenik. Halleluja. Gyorsan beszappanozod a kezed, vagyis csak szappanoznád, mert az adagoló tök száraz és teljesen üres. Itt már feladod, és menekülőre fogod. Beteszed a vékony vízsugár alá a kezedet, egy kicsit meglapogatod, és rohansz kifelé, hiszen a kézszárító sem működik. És ismét megfogadod magadban, hogy soha többet nem lépsz be egyetlen egy nyilvános vécé ajtaján sem, inkább bepelenkázod magad.

Ekkor meglátod a pasidat, aki ugyanakkor ment be a férfivécébe mikor te, de mostanra megkávézott, egy újságot is kiolvasott, és türelmetlenül kérdezi: – Mi tartott ilyen sokáig?Te pedig csak ennyit válaszolsz: – Sokan voltak, mint mindig egy női vécében.

Most már te is tudod, hogy mi az oka annak, hogy a nők csapatostul mennek mindig a mosdóba. Szolidaritás miatt, hiszen le kell győzni a vécé mumust, ami már kislánykorunk óta velünk van. Mert amíg bent vagy, az egyik tartja a táskádat és a kabátodat, a másik az ajtót, és a harmadik beadja a papír zsebkendőt az ajtó alatt. Így valóban meg tudod tartani azt a bizonyos „pózt”, amit anyukád tanított neked, és be tudod tartani az ígéretedet is, hogy sosem érsz semmihez a nyilvános vécében.

Legyél tisztaság nagykövet!

Ahhoz, hogy tisztaság nagykövetté tudj válni, nem kell mást tenned, csak nyitott szemmel kell járnod mindenhol. 

Hasznosnak találtad ezt az írásomat?

Akkor arra kérlek, hogy oszd meg másokkal is, mert minden megosztással közelebb kerülünk egy tisztább világhoz.

Hová menjünk, ha pisilni kell – nyilvános wc teszt

Hová menjünk, ha pisilni kell – nyilvános wc teszt

Minden ember számára fontos, hogy – ha a szükség úgy hozza – tiszta, lehetőleg baktériumoktól mentes, higiénikus összbenyomást keltő vécében tudja elvégezni kis- vagy nagy dolgát. A Tisztaságtérképen zajló nyilvános wc teszt bemutatja a magyarországi vécéket akár jó, akár elhanyagolt állapotban vannak.

Nyilvános wc teszt feketén-fehéren

Ugye neked is az első dolgod, ha étterembe, színházba, moziba, uszodába, gyógyfürdőbe vagy sportrendezvényekre mész, hogy meglátogatod a WC – t, mosdót? Ha nem is rögtön, de előbb vagy utóbb biztosan eljön az a pillanat, amikor már muszáj az éppen aktuális intézmény nyilvános vécéjébe betérned. Éppen ezért, mert a vécét minden ember meglátogatja ott, ahol épp tartózkodik, az intézmény színvonalát – legyen az vendéglátóhely vagy sportlétesítmény, iroda vagy bármilyen intézmény – a vécék alapján ítéljük meg. Ezért nem mindegy, hogy a mosdóba betérve milyen az első benyomásunk, és nem mindegy, hogy a mosdóból visszatérve milyen érzéssel, milyen megítéléssel folytatjuk ott a szabadidős vagy éppen hivatalos tevékenységünket.

Tisztaságtérkép valóban tiszta szállások Magyarországon

Miért fontos a nyilvános wc teszt?

A nyilvános wc teszt bárki által látogatható vécék tisztaságát térképezi fel függetlenül attól, hogy hol található, milyen épületben, fizetős vagy sem. Ezzel a nyilvános wc teszttel akarom felhívni az emberek figyelmét arra, hogy milyen fontos a tisztaság, milyen fontos maga a takarítás szakmai tudása, és hogy milyen fontos szerepük van a takarítóknak.

A lent felsorolt sarokpontok alapján nézek meg egy-egy nyilvános vécét, és a 20 pontos lista így lesz kerek, amennyiben mindegyik megfelel a tiszta kritériumnak. Plusz 2 pontot kaphat az a vécé, ahol van mozgáskorlátozott vécé és pelenkázási lehetőség. Persze ezeknél is az ápolt, tiszta körkép az elsődleges szempont.

Kritériumlista

  • Első benyomás pozitív – 1 pont
  • Bejárati rész kívül és a vécé közvetlen külső része – 1 pont
  • Bejárati ajtó  – 1 pont
  • Pókhálómentesség kívül és belül – 1 pont

Mosdó rész

  • Mosdók és környékük állapota – 1 pont
  • Tükrök tisztasága – 1 pont
  • Szappan adagoló – 1 pont
  • Papírtörlő adagoló – 1 pont
  • Kézszárító – 1 pont
  • Kuka állapota – 1 pont
  • Padló állapota – 1 pont

Vécé rész

  • Vécéajtók és válaszfalak ápoltsága – 1 pont
  • Vécécsésze tisztasága – 1 pont
  • Vécéülőke tisztasága – 1 pont
  • Vécépapírtartó – 1 pont
  • Tisztaságizacskó – 1 pont
  • Táskaakasztó – 1 pont
  • Kuka állapota – 1 pont
  • Csempe tisztasága – 1 pont
  • Padló állapota – 1 pont

Plusz pontok

  • Mozgáskorlátozott vécé állapota – 1 pont
  • Pelenkázó rész tisztasága – 1 pont

Ami még feltérképezésre kerül, és az összefoglalóban írok róla, de már pontozás nélkül, azok a következők:

Milyen tisztítószereket használnak a takarításhoz – sajnos ezt nem minden vécével kapcsolatban tudom majd elmondani, hiszen sokszor elzárkóznak az ott dolgozok attól, hogy erre választ adjanak nekem. Nem is értem, hogy miért…. De ahol betekintést kapok a kulisszák mögé is, azt természetesen itt az oldalon is megosztom.

nyitvatartási idő – díjfizetés – szag – akadálymentesítés – takarítószemélyzet – egyéb pozitív vagy negatív benyomás

Nyilvános vécék városról városra

Az a bizonyos póz a női mosdóban

Az a bizonyos póz a női mosdóban

Kislánykorodban, amikor anyukáddal betértetek egy nyilvános WC-be, akkor a vécé használatához megtanított egy pózt. Emlékszel még rá, hogy az a póz milyen is?

bővebben

Legyél te is tisztaság nagykövet!

Hogyan? Járj mindig nyitott szemmel, vedd észre a tisztát és a koszosat is egyaránt. Készíts fényképet és vedd fel velem a kapcsolatot.

A célom az, hogy a rossz állapotban talált vécéket a javaslataim alapján a látogatásom után rendbe tegyék, így előfordulhat, hogy Te már sokkal jobb állapottal találkozol, mint amilyennel én találkoztam. Ebben az esetben pedig úgy fair a részemről, ha erről abban a cikkben is említést teszek, amiben az eredeti állapotról írtam. 

Ezért kérlek, hogy ha már a jobb állapotokkal találkozol, akkor fényképezz és ezeket a képeket küld el nekem.

Az is előfordulhat, hogy egy-egy általam jónak minősített vécé a látogatásod alkalmával már nincs rendben. Kérlek, hogy azt is jelezd felém, hiszen a cél az állandó tisztaság, és az állandóan rendben tartott vécék fenntartása lenne. Így ha egy vécé állapota romlik, akkor azt is fel fogom tüntetni abban a bejegyzésen, amiben először írtam arról a mellékhelyiségről.

Te is nyilvános vécét üzemeltetsz?

Szeretnél kilógin a sorból és jó lenne, ha tiéd lenne Magyarország egyik legtisztább vécéje? Akkor vedd fel velem a kapcsolatot a hello@tisztasagterkep.hu e-mailcímre írva, és küldöm a további információkat azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudsz erre a titulusra szert tenni.

Hasznosnak találtad ezt az írásomat?

Akkor arra kérlek, hogy oszd meg másokkal is, és tegyük együtt tisztábbá a világot!