Baktérium a szállodai szobában?

Baktérium a szállodai szobában?

Vajon hol van a legtöbb baktérium egy szállodai szobában?

Egy szállodában rengeteg ember megfordul. Van aki, lehúzza maga után az ágyneműt, van aki nem. Van aki szimplán „csak úgy” ott hagy mindent, és van, aki káoszt hagy maga után. Akár így, akár úgy hagyjuk magunk után ott egy szállodai szobát tisztában vagyunk azzal, hogy nem minden helyen takarítanak ki utánunk alaposan. Vagyis a szállodai takarítás nem mindenhol alapos, nem mindenhol terjed ki minden részletre. Viszont azzal kapcsolatban már nem mindig vagyunk képben, hogy valójában ezek a nem alapos takarításból származó fránya bacik nem is ott tanyáznak, ahol mi gondolnánk. Tudtad például azt, hogy a szállodai hajszárítón sokkal több baktérium fellelhető, mint a vécében?

Tisztaságtérkép valóban tiszta szállások Magyarországon

Szállodai hajszárító, mint baktérium forrás

Egy kutatás során a mikrobiológusok is meglepődtek azon, hogy a szállodai hajszárítókon olyan vírusokat is felleltek, amik influenzát és hasmenést okozhatnak, illetve olyan bacikat találtak, amik torokfájást, megfázást válthatnak ki. A kutatók szerint sok helyen találtak belőlük akkora mennyiséget, ami bőven elegendő ahhoz, hogy valaki megbetegedjen.

Gondoltál már arra, hogy a saját hajszárítódat kitakarítsd néhanapján? Ugye, hogy nem! Pedig néha kellene annak ellenére, hogy az a sajátunk, és csak otthon használjuk. Bár a szállodai hajszárítón lévő bacikat simán el tudjuk kerülni akkor, ha a sajátunkat visszük magunkkal egy wellnesshétvégére. Morbit ötlet, mit gondolsz?

A mosdó sem baktérium mentes

A kutatás során a hajszárító mellett vizsgálták a vécét, a csapokat, a mosdókagylókat, a poharakat és a fémtárgyakat. A kilenc hotelből hat esetében találtak a mosdóban aggasztóan sok baktériumot. Noha a vécéken több baci is volt, még mindig kevesebb volt, mint a legtöbb ember otthonában lévő vécén. Miért? Mert amíg a szállodákban napi szinten van takarítás (vagy legalábbis 2-3 naponta, mikor a vendég távozik), úgy az otthonunkban ez csak általában heti egyszer történik meg a mosdó vonatkoztatásban. (és akkor még jóhiszemű voltam)

Szobaszervíz kártya

A szobaszerviz kinyomtatott menüje szintén mikroszkóp alá került, ahonnan újabb adag rejtett baktérium bukkant elő. Még az egyik ötcsillagos szállodában is számos baktériumot találtak az étlapon.

A te étkezőasztalodon, konyhádban hány magazin, vagy újság fekszik szép nyugodtan? Tudod, hogy ki ért hozzá ezekhez még azelőtt, hogy azt megvásároltad volna? Miután hazavitted, fertőtlenítetted? Ugye, hogy milyen badarságnak hangzik? Újságot fertőtleníteni? Pedig valójában egy újság a baktériumok közkedvelt tanyája lehet.

Mi a megoldás a szállodai baktériumok ellen?

A megoldás nagyon egyszerű. Azok, akiket a bacik miatti félelmük tart távol egy-egy wellnesshétvégétől, gondolják végig: az otthonukban is nagyítóval nézik-e a bacikat? Ha ezek után is még aggodalmaskodna, akkor vigyen saját hajszárítót, fertőtlenítőkendőt és fertőtlenítőt. És mielőtt bármit is megfogna a szállodai szobában, azt törölje át a kendővel. Bár azt gondolom, hogy aki ennyire fél a fertőzéstől, az nem megy gyakran szállodai szobába.

A tudatos utazóknak pedig azt tudom tanácsolni a szállodaválasztással kapcsolatban, hogy ha valóban tiszta szállásra vágyunk, akkor ne csak az ár legyen a döntés hátterében. Jártam már olyan több csillagos szállodában, ahol panaszt tettem a tisztaság hiánya miatt, és megfordultam olyan panzióban is, ami valóban ragyogóan tiszta volt. Ha szállást választasz, akkor is legyél tudatos, és mielőtt lefoglalod, olvasd el a szálláshelyről szóló értékeléseket, véleményeket a lehető legtöbb helyen. Ne sajnáld az időt arra, hogy rákeress a véleményekre, mert így nagyobb eséllyel találsz tiszta szálláshelyet.

Ha pedig biztosra akarsz menni, akkor a Tisztaságtérképen lévő „valóban tiszta” védjeggyel rendelkező szálláshelyeken foglalsz, mert ezeken a szálláshelyeken a tisztaságra nagyobb figyelmet fordítanak, mint máshol.

Hasznosnak találtad ezt az írásomat?

Akkor arra kérlek, hogy oszd meg másokkal is ezt az írást, mert minden megosztással közelebb kerülünk egy tisztább világhoz.  

Tisztaság feketén-fehéren a Tisztaságtérkép leveleiben.

.

Hová menjünk, ha pisilni kell – nyilvános wc teszt

Hová menjünk, ha pisilni kell – nyilvános wc teszt

Minden ember számára fontos, hogy – ha a szükség úgy hozza – tiszta, lehetőleg baktériumoktól mentes, higiénikus összbenyomást keltő vécében tudja elvégezni kis- vagy nagy dolgát. A Tisztaságtérképen zajló nyilvános wc teszt bemutatja a magyarországi vécéket akár jó, akár elhanyagolt állapotban vannak.

Nyilvános wc teszt feketén-fehéren

Ugye neked is az első dolgod, ha étterembe, színházba, moziba, uszodába, gyógyfürdőbe vagy sportrendezvényekre mész, hogy meglátogatod a WC – t, mosdót? Ha nem is rögtön, de előbb vagy utóbb biztosan eljön az a pillanat, amikor már muszáj az éppen aktuális intézmény nyilvános vécéjébe betérned. Éppen ezért, mert a vécét minden ember meglátogatja ott, ahol épp tartózkodik, az intézmény színvonalát – legyen az vendéglátóhely vagy sportlétesítmény, iroda vagy bármilyen intézmény – a vécék alapján ítéljük meg. Ezért nem mindegy, hogy a mosdóba betérve milyen az első benyomásunk, és nem mindegy, hogy a mosdóból visszatérve milyen érzéssel, milyen megítéléssel folytatjuk ott a szabadidős vagy éppen hivatalos tevékenységünket.

Tisztaságtérkép valóban tiszta szállások Magyarországon

Miért fontos a nyilvános wc teszt?

A nyilvános wc teszt bárki által látogatható vécék tisztaságát térképezi fel függetlenül attól, hogy hol található, milyen épületben, fizetős vagy sem. Ezzel a nyilvános wc teszttel akarom felhívni az emberek figyelmét arra, hogy milyen fontos a tisztaság, milyen fontos maga a takarítás szakmai tudása, és hogy milyen fontos szerepük van a takarítóknak.

A lent felsorolt sarokpontok alapján nézek meg egy-egy nyilvános vécét, és a 20 pontos lista így lesz kerek, amennyiben mindegyik megfelel a tiszta kritériumnak. Plusz 2 pontot kaphat az a vécé, ahol van mozgáskorlátozott vécé és pelenkázási lehetőség. Persze ezeknél is az ápolt, tiszta körkép az elsődleges szempont.

Kritériumlista

  • Első benyomás pozitív – 1 pont
  • Bejárati rész kívül és a vécé közvetlen külső része – 1 pont
  • Bejárati ajtó  – 1 pont
  • Pókhálómentesség kívül és belül – 1 pont

Mosdó rész

  • Mosdók és környékük állapota – 1 pont
  • Tükrök tisztasága – 1 pont
  • Szappan adagoló – 1 pont
  • Papírtörlő adagoló – 1 pont
  • Kézszárító – 1 pont
  • Kuka állapota – 1 pont
  • Padló állapota – 1 pont

Vécé rész

  • Vécéajtók és válaszfalak ápoltsága – 1 pont
  • Vécécsésze tisztasága – 1 pont
  • Vécéülőke tisztasága – 1 pont
  • Vécépapírtartó – 1 pont
  • Tisztaságizacskó – 1 pont
  • Táskaakasztó – 1 pont
  • Kuka állapota – 1 pont
  • Csempe tisztasága – 1 pont
  • Padló állapota – 1 pont

Plusz pontok

  • Mozgáskorlátozott vécé állapota – 1 pont
  • Pelenkázó rész tisztasága – 1 pont

Ami még feltérképezésre kerül, és az összefoglalóban írok róla, de már pontozás nélkül, azok a következők:

Milyen tisztítószereket használnak a takarításhoz – sajnos ezt nem minden vécével kapcsolatban tudom majd elmondani, hiszen sokszor elzárkóznak az ott dolgozok attól, hogy erre választ adjanak nekem. Nem is értem, hogy miért…. De ahol betekintést kapok a kulisszák mögé is, azt természetesen itt az oldalon is megosztom.

nyitvatartási idő – díjfizetés – szag – akadálymentesítés – takarítószemélyzet – egyéb pozitív vagy negatív benyomás

Nyilvános vécék városról városra

Az a bizonyos póz a női mosdóban

Az a bizonyos póz a női mosdóban

Kislánykorodban, amikor anyukáddal betértetek egy nyilvános WC-be, akkor a vécé használatához megtanított egy pózt. Emlékszel még rá, hogy az a póz milyen is?

bővebben

Legyél te is tisztaság nagykövet!

Hogyan? Járj mindig nyitott szemmel, vedd észre a tisztát és a koszosat is egyaránt. Készíts fényképet és vedd fel velem a kapcsolatot.

A célom az, hogy a rossz állapotban talált vécéket a javaslataim alapján a látogatásom után rendbe tegyék, így előfordulhat, hogy Te már sokkal jobb állapottal találkozol, mint amilyennel én találkoztam. Ebben az esetben pedig úgy fair a részemről, ha erről abban a cikkben is említést teszek, amiben az eredeti állapotról írtam. 

Ezért kérlek, hogy ha már a jobb állapotokkal találkozol, akkor fényképezz és ezeket a képeket küld el nekem.

Az is előfordulhat, hogy egy-egy általam jónak minősített vécé a látogatásod alkalmával már nincs rendben. Kérlek, hogy azt is jelezd felém, hiszen a cél az állandó tisztaság, és az állandóan rendben tartott vécék fenntartása lenne. Így ha egy vécé állapota romlik, akkor azt is fel fogom tüntetni abban a bejegyzésen, amiben először írtam arról a mellékhelyiségről.

Te is nyilvános vécét üzemeltetsz?

Szeretnél kilógin a sorból és jó lenne, ha tiéd lenne Magyarország egyik legtisztább vécéje? Akkor vedd fel velem a kapcsolatot a hello@tisztasagterkep.hu e-mailcímre írva, és küldöm a további információkat azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudsz erre a titulusra szert tenni.

Hasznosnak találtad ezt az írásomat?

Akkor arra kérlek, hogy oszd meg másokkal is, és tegyük együtt tisztábbá a világot!

Legyél Te is tisztaságkritikus!

Legyél Te is tisztaságkritikus!

Szeretnél te is tisztaságkritikus lenni? Járj nyitott szemmel!

Bármerre is járunk, gyakran tapasztaljuk, hogy a vendéglátóhelyek tisztaságával, az ott folytatott takarítás minőségével elég nagy gondok vannak. Természetesen vannak kivételek, ahol valódi tisztaságélményben van része a vendégnek, de gyakran találjuk magunkat durva igénytelenséggel szemben. Tisztaságkritikusként azt vallom, hogy ha összefogunk, ha beszélünk a hiányoságokról, és teszünk azért, hogy a tulajdonoshoz eljusson a probléma híre, akkor közösen meg tudjuk változtatni a Magyarországon található vendéglátóhelyeken folytatott takarítói kultúrát.

Ahhoz, hogy te is tisztaságkritikus lehess, nem kell mást tenned, csak felhívni a figyelmet arra, ha valahol valamit nem találsz rendben a tisztaság terén. De akkor is formálj véleményt, ha valahol patyolat tisztaságban volt részed.

Tisztaságtérkép valóban tiszta szállások Magyarországon

Így csináld!

Ha olyan étteremben ebédelsz, ahol a mosdó ajtajában hanyat vágod magad az igénytelenségtől, akkor írj nekem. Ha olyan szálláshelyen pihensz, ahol vízkőves a fürdőszoba és hajszálak milliói vannak a lefolyóban, akkor írj nekem! Ha egy kirándulóhelyen koszos vécére bukkansz, akkor írj nekem!

Természetesen tudom, hogy vannak tiszta vendéglátóhelyek is léteznek. Ezekről is említést kell tenni, hiszen ők példaértékűek, és követendő példát mutatnak. Ha olyan helyen jársz, ami valóban tiszta, ahol valóban tiszta vendégélményben volr részed, akkor szintén írj nekem!

Ha mindenki csak egy véleményt ír, egy fényképet készít, már akkor sokkal többet teszünk a magyarországi tisztaságkultúra javításának érdekében, mintha csak dörmögnénk magunkban.

Tapasztalataidat a  lejjebb található űrlap kitöltésével tudod megosztani velem. Kérlek, hogy a leveled mellé fényképeket is csatolj, melyeket a hello@tisztasagterkep.hu e-mail címre tudod küldeni. Minél több képet készítesz, annál részletesebb javaslatot tudok adni a tulajdonosoknak arra vonatkozólag, hogy a hibákat mi módon tudják kijavítani.

A tisztaság nem luxus, hanem alapvető követelmény!

Legyél te is tisztaságkritikus!

Nekem fontos, hogy minden vendéglátóhelyen valódi tisztaságélményben legyen részem, ezért amerre járok, a tapasztalataimat itt a Tisztaságtérkép oldalán mindig meg fog osztani. Te is segítesz abban, hogy a koszos helyekről mindenki tudomást szerezzen, és a tiszta vendéglátóhelyeket előtérbe helyezzük? Leszel te is tisztaságkritikus?

Mindenkinek tudnia kell!

Ha neked is fontos a valódi tisztaság, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést. Második lépésként csatlakozz a Tisztaségtérkép facebook oldalának kedvelőihez, és lájkold az oldalt. Harmadik lépésként pedig csatlakozz a Tiszta éttermek és szálláshelyek Facebook csoportjához, és hívd fel az ismerőseid figyelmét a Tisztaságtérkép létezésére. Együtt sikerülni fog! 

Tisztaságra Fel!

Miért fontos a „valóban tiszta” minősítés?

Miért fontos a „valóban tiszta” minősítés?

Egy amerikai TV-show nemrég szörnyű titokról rántotta le a leplet: a New York-i szállodák egy része annyira nem veszi komolyan a takarítást, hogy még az ágyneműt sem húzták át a vendégek után. Vajon mennyire tekinthetőek tisztának a szállodák ezek után – és mi a helyzet a higiéniával Magyarországon? Vajon miért fontos a „valóban tiszta” minősítés?

Ahogy arról az Index is beszámolt a közelmúltban, a CBS csatorna Inside Edition című műsora több New York-i hotelben is bebizonyította, hogy nem figyeltek oda megfelelően a higiéniára. UV festékkel jelölték meg a lepedőket, párnákat, szőnyegeket és felületeket, majd másnap visszamentek ellenőrizni, hogy ezeket letakarították-e. Az eredmény megdöbbentő; több hotelről is kiderült, hogy koronavírus-járvány miatt ígért alaposabb takarítás ellenére még a lepedőt sem cserélték ki két vendég között.

Tisztaságtérkép valóban tiszta szállások Magyarországon

Kell-e félnünk a magyar szállodákban is?

Ezek után jogosan merül fel a kérdés, hogy máshol is ilyen a helyzet? Vajon tiszta ágyneműt, frissen takarított szobát kapunk-e, ha itthon szállunk meg valahol?

Nagyon fontosnak tartom, hogy beszéljünk a szálláshelyek tisztaságával kapcsolatos problémákról. A vírus megjelenése előtt is fontos volt, de most még hatványozottan felerősödött ennek a fontossága. Magyarország szálláshelyein nem ilyen rossz a helyzet, de ennek ellenére a munkám során nagyon sokszor belefutok nem megfelelően kitakarított szobákba, és olyan takarítószemélyzetbe, akik nincsenek jól felkészítve a takarítás precíz elvégzésére.

A szállodák, szálláshelyek esetében a csillagok száma iránymutató lehet ugyan, de a valóságban a minősítés nagyon kis mértékben függ a tisztaságtól.

Tisztaságtérkép

Ezért született meg Magyarország Tisztaságtérképe, ezért írtam meg a “valóban tiszta” minősítés módszertanát, és hoztam létre a „valóban tiszta” védjegyet. A célom ezzel az, hogy a tisztaságra való igényt összehozzam a valódi tisztasággal.

Az értékeléseimmel segítek a tudatos utazóknak olyan szállásokat, szállodákat, éttermeket találni, ahol nem csak a bevétel a fontos, hanem a tisztaság és a minőség is ezzel arányos.

A szálláshelyek és éttermek tulajdonosainak pedig abban segítek, hogyan alakítsák ki a legjobb takarítási rutinokat, hogyan képezzék ki a leghatékonyabb takarítókat, és hogyan ellenőrizzék a tisztaságot a szobákban, vendégtérben és közös tereikben.

„valóban tiszta” tanúsítvány

Vendéglátó- és szolgáltatóhelyek, ahol a vendég valóban tiszta vendégélménnyel találkozik.

Na de mi a helyzet az éttermekben?

Egy nemrégiben készült felmérésben az éttermeket látogató vendégek 10-ből 9-en azt a választ adták a kérdésre, hogy szerintük az illemhelynek is olyan tisztának kellene lennie, mint annak a térnek, ahol az ételüket fogyasztják el. A vendégeknek az is fontos, hogy lássák, hol készül el az étel, hiszen ez alapján tudják megítélni az éttermi konyha tisztaságát és higiéniáját. Tízből kilenc étteremlátogató szerint egy étterem megítélésekor az ételek íze után a tisztaság a legfontosabb.

Tisztaságtérkép valóban tiszta éttermek Magyarországon

A vendégek egyre igényesebbek, egyre több szempontot vesznek figyelembe, amikor szállást vagy éttermet választanak. Makulátlan minőséget várnak el, és ha bármi problémát tapasztalnak, pillanatokon belül megosztják az egész világgal a panaszaikat. Ebben a növekvő versenyben szeretnék lehetőséget adni a „valóban tiszta” minősétés által azoknak az éttermeknek és szálláshelyeknek, akik a legapróbb részletekre is odafigyelnek arra, hogy megmutassák magukat, kitűnjenek a tömegből, ezáltal új, igényes vendégkörre tegyenek szert.

Tisztaságtérkép „valóban tiszta” tanúsítványa

A Tisztaságtérkép 2019. októberében azzal a céllal született meg, hogy Magyarország tisztaságkultúráját megváltoztassam, magasabb szintre emeljem.

A hozzá kapcsolódó weboldalon személyes tesztelésen alapuló beszámolók mellett a témához kapcsolódó bejegyzéseket, az egyes szálláshelyek és éttermek bemutatkozását, és ajánlatait olvashatják a tisztaságra vágyó emberek. Az oldalon a legkisebb vendégházaktól kezdve a családi vendéglőkön át a hatalmas rendezvényházakig, a legnagyobb hotelekig és szolgáltatók sokaságai mutatkoznak, akiknek fontos, hogy valódi tiszaságélménybe részesítsék a vendégeket.

A Tisztaságtérkép célja, hogy segítsen olyan vendéglátó- és szolgáltatóhelyeket találni, ahol nem csak a bevétel a fontos, hanem a tisztaság és a minőség is ezzel arányos. Fontos, hogy az emberek felhőtlenül, a megfelelőn tiszta környezetben tudjanak szórakozni, kikapcsolódni és feltöltődni.

Mit jelent a “Valóban Tiszta” tanúsítvány?

A „valóban tiszta” tanúsítvány egyfajta kitüntetés és egyben biztosíték arra, hogy a vendégek nyugodtan felkereshetik ezeket a helyeket, hiszen tisztaság és higiénia szempontjából kiemelkedően magas színvonalat képviselnek. A jelenlegi helyzetben ennek biztosítása még fontosabb, mint valaha!

A „valóban tiszta” tanúsítvány egyre ismertebbé válik a tudatos vendégek körében, és ezért egyértelmű előnyökkel jár a vendéglátó- és szolgáltatóhelyek számára. A célom, hogy ezt a tanúsítványt a lehető legtöbb magyarországi helye elnyerje. Bővebben a valóban tiszta védjegyről ide kattintva tudsz olvasni.

Tisztaság feketén-fehéren a Tisztaságtérkép leveleiben.

.

5 legkoszosabb dolog az éttermekben

5 legkoszosabb dolog az éttermekben

Biztos vagyok benne, hogy te is kedves Olvasó szoktál étteremben étkezni. Viszont abban már nem vagyok ilyen biztos, hogy tudod-e, hogy melyek azok a dolgok egy étteremben, amik nagyon koszosak tudnak lenni. Pedig nem árt résen lenni, és nyitott szemmel leülni az asztalhoz, mert nem biztos, hogy mindenhol mindent le- vagy elég gyakran takarítanak.   

Mit gondolsz? Mi lehet az az 5 legkoszosabb dolog egy étteremben? Ebben a cikkben ezekre hívom fel a figyelmedet.

Tisztaságtérkép valóban tiszta szállások Magyarországon

Só- és borstartó

Sokan minden ételt utólag is szeretnének megsózni, és egy kis borssal meghinteni. Erre minden étteremben lehetőség van, hiszen az asztalokon mindig ott sorakozik a só- és borstartó. De lehet, hogy ez az utólag ízesítés nem is olyan jó ötlet.  A só- és borstartót rengetegen fogják a kezükbe, ezért a kosz mellett a baktériumokat is meg lehet találni rajtuk. Persze csak akkor, ha nem törlik át minden nap.  

Néhány évvel ezelőtti kutatásban a legkoszosabb étteremben megtalálható dolognak a borstartót titulálták, amin e. coli baktériumot is találtak. Mivel a legtöbb étteremben ezeket a tartókat nem törölgetik minden egyes vendég után, ezért érdemes velük vigyázni. De a nyitás előtti tartó takarításban sem vagyok biztos….

Étlap

Meg vagyok győzödve arról, hogy egy étlapon százszor több baktérium ragadhat meg, mint egy vécéülőkén. Miért? Mert amíg a vécéülőkét napjában többször is áttörlik egy étteremben, (legalábbis jobb helyeken) addig az étlapok kézről kézre járnak úgy, hogy közben a törlés elmarad. Szóval a második legkoszosabb dolog egy étteremben az étlap.

Székek

Egy 2012-es kutatásban megvizsgálták az éttermi székeket is. Az esetek 70%-ban találtak veszélyes baktériumokat. Ezzel a ténnyel én is egyet tudok érteni, hiszen sokan húzzák ki, és ülnek rá a székekre úgy, hogy az nincs folyamatosan áttörölve.  

Jó esetben reggelente a székek kárpiton kívüli részeit áttörlik, de a kárpit még mindig ott marad takarítás nélkül. (Természetesen a szék kárpit részét nem is lehet naponta takarítani, ezért javasolom az étteremtulajdonosokat a kárpit nélküli székek beszerzését.) És már tudjuk is, hogy a harmadik legkoszosabb dolog egy étteremben a szék, a székek.

Snackes tálak

Az éttermek pultjainál gyakran kínálnak mogyorót vagy más finomságokat kis tálkákban. Ezekre sem árt odafigyelni, mert ha nem mossák el őket minden nap, akkor simán megragadhatnak rajtuk a szennyeződések. Ugyanez igaz fa tálakra és a fonott kis kosárkákra is, melyekben a kenyeret hozzák az asztalunkhoz.

Negyedik legkoszosabb dolog az étteremben, a snack tál, tálak.

Ételcsipesz a svédaszatalon

A svédasztalos étkezések leginkább a hotelekben elterjedtek, de az önkiszolgáló éttermekben is találkozhatunk a különböző ételcsipeszekkel, és adagoló kanalakkal. Talán nem kell nagyon magyarázni, miért ragad meg ezeken is sok bacilus, ha nem takarítják, vagy cserélik le őket. Semmi sem garantálja, hogy mindenki kezet mos, mielőtt sonkát, vagy salátát szed magának a tányérjára. Tehát az ötödik legkoszosabb dolog egy étteremben az ételcsipesz, az ételcsipeszek.

Ez csak pár példa arra, hogy mely dolgok lehetnek koszosak egy étteremben, ha nem takarítják őket kellő gondossággal vagy elég gyakran. Ezeken kívül persze van még számtalan olyan dolog, ami bosszúságot tud okozni egy étteremben számunkra a tisztasággal kapcsolatban. Te is tapasztaltál hasonlót? Akkor írd meg hozzászólásba.

Legyél te is a Tisztaságtérkép szerkesztője

Szálláshelyet, éttermet, kirándulóhelyet vagy más programot szeretnél ajánlani Hajdúszoboszlón? Netán te is szálláshely és/vagy étterem tulajdonos vagy és fel szeretnél kerülni a Tisztaságtérkép oldalára? Akkor nincs más dolgod, mint a gombra kattintva vedd fel velem a kapcsolatot.

Mindenkinek fontos a tisztaság, avagy mit csinál egy Tisztaságdetektív

Mindenkinek fontos a tisztaság, avagy mit csinál egy Tisztaságdetektív

Mindenkinek mást jelent a tisztaság, és mindenki más szempontok alapján dönti el egy-egy helyiségről, egy-egy szállodáról, vagy akár étteremről, hogy az számára tiszta vagy sem. De abban biztosan egyetértünk, hogy nem szívesen megyünk be egy olyan mosdóba, és pláne nem szívesen végzünk ott semmiféle dolgot, ahol ,,térdig” lehet gázolni a kukából kieső papírkéztörlőkben, ahol csupa víz minden, nincs szappan az adagolókban, és a WC ülőkék sem állnak tisztaság ügyileg a helyzet magaslatán. Olyan étteremben sem fogyasztunk szívesen, ahol az asztalterítők foltosak, az evőeszközök és tányérok kétes maszatoktól fénylenek, a sarokban pókhálókkal szemezünk, és a pincérek ruhája sem épp tegnap volt kimosva. Ha pedig kifizetünk egy pihentető hétvégét egy négycsillagos szállodában, akkor sem szeretnék a vízkőves, és elhanyagolt tusolóban tisztálkodni, és egy foltos ágyneműben sem tudunk nyugodtan aludni.

Mindenhol alapvető fontosságú a takarítás, a tisztaság

Az otthonunkban, a munkahelyünkön, a környezetünkben, a kirándulóhelyeken, a szállodákban, az éttermekben, és úgy egyébként a világ minden pontján és helyiségében. Ezt mindenki tudja. Sőt a takarítással foglalkozó szolgáltatók, a takarítással foglalkozó személyek, a háziasszonyok, a férfiak, a gyerekek és öregek is tudják, hogy takarítani kell. És ha már takarítunk, akkor annak az eredménye elvileg a tisztaság lenne. De ez nem mindenhol, nem minden esetben, és nem mindig így van.

Egy nemrégiben készült felmérésben az éttermeket látogató vendégeket megkérdezték arról, mit gondolnak a mellékhelyiségek tisztaságáról. 10-ből 9-en azt a választ adták a kérdésre, hogy szerintük az illemhelynek is olyan tisztának kellene lennie, mint annak a térnek, ahol az ételüket fogyasztják el. A vendégeknek az is fontos, hogy lássák, hol készül el az étel, hiszen ez alapján tudják megítélni az éttermi konyha tisztaságát és higiéniáját.

Tízből kilenc étteremlátogató szerint egy étterem megítélésekor az ételek íze után a tisztaság a legfontosabb egy nemzetközi felmérés alapján. A Tork higiéniai termékgyártó megbízásából készült, több mint 3000 éttermi vendég megkérdezésével elvégzett kutatás szerint a vendégek 67 százalékának az is kiemelten fontos, hogy módja legyen megítélni az éttermi konyha tisztaságát. A válaszadók 61 százaléka szerint fontos, hogy láthassa, hogyan készítik elő az ételt a nyitott konyhában.

De mi a helyzet a szállodák tisztaságával?

Egy szálloda csillagokkal való minősítése igencsak szigorú szabályok szerint történik, ebben egy nagyon fontos szempont a higiénia, amit nem szabad fél vállról venni. Bár ha megnézzük azt a szabályzatot, amiben konkrétan leírják, hogy egy-egy csillagért miben kell megfelelniük a szállodáknak, akkor láthatjuk, hogy magára a takarításra, magára arra, hogy mit is kellene takarnia a tisztaság szónak az adott helyen, nem igazán esik szó. Így a szállodák esetében a vendégek véleménye a legmérvadóbb, hiszen a szállásoldalaknál rendszerint található egy értékelési és megjegyzési rovat, ahová az ott tapasztaltakat megírhatnánk. Sajnos ezzel a lehetőséggel nagyon kevesen élnek, így egy-egy 5 csillagos vélemény miatt még nem szabad elhinni azt, hogy az a szálloda valóban tiszta.   

Nyilvános vécék sem maradhatnak ki a sorból

A nyilvános mosdókat senki sem szereti használni, ám egy étteremben vagy bárban eltöltött pár óra után, netán a bevásárlóközpontban való csavargás közben az ember kénytelen az ilyen illemhelyeket is igénybe venni. Természetesen vannak csodás dizájnnal és makulátlan tisztasággal rendelkező vécék is, de a nyilvános vécék többsége elég sok kívánnivalót hagynak maguk után.

Ha étterembe, színházba, moziba, uszodába, gyógyfürdőbe megyünk, sportrendezvényeken veszünk részt nem az első dolgunk, hogy a WC – t, mosdót meglátogassuk, de előbb vagy utóbb mindenki ellátogat az éppen aktuális intézmény nyilvános WC – jébe. Éppen ezért a vendéglátóhely vagy sportlétesítmény, iroda vagy bármilyen intézmény színvonalát, minőségét, vagy azt, hogy visszatérünk-e még egyszer oda, nagyban meghatározza az adott hely nyilvános illemhelye, mosdója. Nem mindegy, hogy a mosdóból távozva, milyen benyomásokkal folytatjuk szabadidős vagy éppen hivatalos tevékenységünket.

Ezt mindenki tudja, és mindenki így gondolkodik erről a témáról. De nagyon kevesen tesznek a tulajdonosnak arról említést, hogy egy étteremben piszkos a vécé, vagy foltos az asztalterítő. Nagyon kevesen említik meg a szállodai távozáskor, hogy vízkőves volt a fürdőszoba, vagy pókhálók lógtak az ágy felett. És persze nagyon sokan fizetnek egy-egy nyilvános vécé használatáért még akkor is, ha ott a körülmények gusztustalanok. Tehát mindenki tudja, hogy a tisztaság nem épp makulátlan azon a helyen, de senki nem beszél róla.

Mit csinálok, mint Tisztaságdetektív?

Természetesen nem csak tudom, és nem csak magamba dödögök egy-egy koszos hely láttán, hanem azt el is mondom mindenkinek. Látogatásammal felmérem az adott szálloda, étterem, kirándulóhely, nyilvános vécé, fürdő stb. állapotát, majd egy írásos értékelésben ezt le is írom. Az értékelésben felhívom a figyelmet arra, hogy ezen hogyan lehetne változtatni, és hogyan lehetne elérni a valódban tiszta állapotot. Nem csak véleményt formálok az állapotokról, hanem javaslatokat is teszek arra vonatkozólag, hogy hogyan lehetne úgy tisztábbá tenni azt a helyet, hogy közben a színvonal és a minőség is nő, de a meglévő munkaerő is hosszútávon ott marad. A vendégkör pedig természetesen hónapról hónapra nőni fog, ha az általam javasolt megoldásokat a tulajdonosok megcsinálják.

Mi a célom?

Célom, hogy a tisztaságra való igényt összehozzam a valódi tisztasággal. A célom, hogy értékeléseimmel segíteni tudjak olyan szállásokat, szállodákat, éttermeket stb,.találni, ahol nem csak a bevétel a fontos, hanem a tisztaság és a minőség is ezzel arányos. Azt szeretném elérni, hogy az emberek utazásaik során, a szabadidejük eltöltése közben úgy tudjanak szórakozni, kikapcsolódni és feltöltődni, hogy a környezet, ahol ebben az időben tartózkodnak, valóban tiszta legyen számukra. Akár szálloda, akár étterem, akár nyilvános vécé, a tisztaság mindenhol fontos szerepet kap. Az oldalamon, az értékelésem és egy térkép segítségével mindenki megtalálja a számára elfogadható tisztaságú szállást, szállodát vagy éttermet, mert amerre járok, a Tisztaságdetektív mindig színre lép.    

Miben hiszek?

Hiszek abban, hogy igenis létezik tiszta szálloda, étterem, nyilvános vécé, és kirándulóhely. Nálam minden helyen azonos szabályok vonatkoznak arra vonatkozólag, hogy mit kellene takarnia a tisztaságnak. Tudatosan figyelek arra, hogy minden hely egyforma kritériumok alapján legyen értékelve akár kicsi, akár nagy, akár ismeretlen, akár ismert.

Hiszek benne, hogy hosszú távon ez a rendszer korrekten tud működni. Hiszem, hogy az igények a tisztaság terén folyamatosan változnak, és folyamatosan nagyobb lesz a tisztaságra való igény. Hiszek abban, hogy az utazók valós értékelései, és az általam készített értékelés alapján minden tulajdonos és működtető elkezd azon dolgozni, hogy a tisztaság valóban tisztaság legyen náluk. 

Egy rossz vélemény is idővel, és tettel jó véleménnyé alakulhat

Amennyiben valaki rossz értékelést kap a vendégek által, vagy általam, akkor is van megoldás. Csak végig kell menni az általam leírt javaslatokon, azokat kivitelezni kell, és máris nagyban meg fog változni a hely tisztasága, és ezzel a minőségi besorolása is. Egy rossz vélemény felült tud írni tíz kiváló értékelést. Az emberek fejében nem a jó dolgok rögzülnek első körben, hanem a rosszak. Így minden tulajdonosnak arra kellene törekednie, hogy minél kevesebb rossz értékelést kapjanak.

Nézd meg a tisztaság térképet, hogy az a hely, ahová a hétvégén készülsz, rajta van-e már. Ha igen, akkor nézd meg, hogy milyen értékelést kapott tőlem, vagy azoktól, akik már jártak ott. Amennyiben nem találtad meg a tisztaság térképen, akkor se hagyd ki a lehetőséget. Menj el, érezd jól magad, és küld el nekem a tapasztalataidat, és a fényképeidet. Ígérem, hogy mielőbb meglátogatom a helyet, és felteszem az értékelést a térképemre. A térképen lévő pontok száma napról-napra gyarapodni fog, és bővül az értékelésekkel.

De ha te nem látogatóként keresed azt a bizonyos helyet a tisztaság listámon, hanem mint tulajdonos, és szeretnél a listára a legmagasabb tisztasági besorolással felkerülni rá, akkor írj egy üzenetet a hello@tisztasagterkep.hu e-mail címre, és felveszem veled a kapcsolatot. Onnantól pedig csak rajtad múlik, hogy a lista elején, közepén, vagy a végén landolsz.

A Tisztaságdetektív mindenhol megjelenik, és mindenhol feltárja a tényeket azzal kapcsolatban, hogy a hely tiszta vagy sem. Gyere, és tarts velem Te is ezen az úton azzal, hogy az általam leírt értékeléseket megosztod. Ezzel közelebb kerülünk ahhoz, hogy egy valóban tiszta világot tudjunk magunk körül kialakítani.

Tetszett az írásom?

Akkor arra kérlek, hogy oszd meg másokkal is ezt az írást, mert minden megosztással közelebb kerülünk egy tisztább világhoz.  

Szeretnél rögtön értesülni arról, hogy melyik szálláshely vagy étterem kapta meg a „valóban tiszta” minősítést? Akkor iratkozz fel a hírlevélre, kövesd a Tisztaságtérkép Facebook és Instagram oldalát, vagy olvasgass itt a Tisztaságtérkép weboldalán. A Tisztaságtérkép YouTube csatornáján pedig az utazásokról és a tesztelésekről láthatsz érdekes és hasznos videókat. Iratkozz fel minél hamarabb a erre a csatornára is.

Ön is szálláshely vagy étterem tulajdonos, és szeretné, ha étterme vagy szálláshelye felkerülne a Tisztaságtérképre “valóban tiszta” minősítéssel.

Akkor ide kattintva tud erről a lehetőségről bővebben olvasni. De akkor is szívesen fogadom megkeresését, ha más formában szeretne együttműködni velem a Tisztaságtérkép felületein.    

Oberling Léna 

Tisztaságdetektív

Szállodák és csillagok háborúja

Szállodák és csillagok háborúja

Ha egy négy csillagos szállodában fogsz nyaralni, akkor biztos vagy abban, hogy tiszta ágyneműben tudsz majd pihenni…avagy mi alapján kapják a csillagokat a szállodák?

Így mindjárt az elején tisztázzuk, hogy ha egy szálloda négy vagy akár öt csillaggal rendelkezik, akkor az még korántsem garancia arra, hogy tiszta fürdőszobát, vagy tiszta matracot fogsz találni az általad elfoglalt szobában.

Azt gondolná az ember, hogy minél több a csillag, annál előkelőbb, jobb szolgáltatásokat nyújt egy szálloda. Ez valóban így van, csak a jobb szolgáltatás nem mindig terjed ki a tisztaságra.

Te megtudnád mondani, hogy milyen különbségek adódhatnak egy három, egy négy, vagy esetleg egy öt csillagos szálloda között? 

Amikor szállást szeretnél foglalni, akkor először megnézed a szálloda neve mellett lévő csillagok számát, majd gyorsan átmész az értékelés oldalra, és elolvasod az ott járt vendégek véleményét. Majd döntesz! Viszont abban már nem igazán vagy teljesen biztos, hogy jól döntöttél-e, hiszen fogalmad sincs arról, hogy egy-egy csillag milyen plusz dologgal jár. Pedig nagyon hasznos lenne, ha legalább nagy vonalakban tudnád, hogy miben térnek el az egyes kategóriák szintjei. Így biztosabb lehetsz a döntésedben, hogy érdemes volt számodra egy több csillaggal rendelkező helyért többet fizetni, vagy csupa olyan szolgáltatást tartalmaz a magasabb ár, amire egyébként semmi szükséged, és nem is fogod használni.

A szállodák besorolása

A szállodákat a Hotelstars Union kategóriánként egységes követelményrendszere alapján sorolják be egytől öt csillagig különböző szintekre. Ez azt jelenti, hogy a résztvevő országok esetében valamennyi létesítményben, nemzetközileg is ugyanazt a kényelmi fokozatot, ugyanazokat a szolgáltatásokat fogod megtalálni. Legalábbis elvileg. Azt viszont ne felejtsd el, hogy a besorolás a szolgáltatásokra tér ki leginkább. A tisztasági megfelelést csak érinti, de nem tér ki arra részletesen, hogy milyen is egy tiszta fürdőszoba, vagy egy tiszta ágynemű. A porcicákat pedig egyáltalán nem említi meg ez a szabályzat.

A besorolás fokozatai és a hozzájuk tartozó követelmények röviden a következők:

Egycsillagos szálloda lehet az a hely, ahol minden szobához tartozik fürdőszoba, vécé, színes tévé, asztal és szék, valamint telefon. Az épületben legalább porta, csomagmegőrző, reggeli- és italfelszolgálás, illetve napi takarítás van.

A két csillagnak már feltétele az olvasólámpa, a szekrény polcokkal, a törölköző, a tisztálkodószerek, és az, hogy büféreggelit, higiéniai szereket tudj vásárolni a hotelben, miközben a fizetést hitelkártyával rendezed.

Egy háromcsillagos szállodában mindig beszélnek valamilyen idegen nyelven. A nap nagy részében működik a porta, és mindig elérhető. A szobákban és közös helyiségekben van internet, hajszárító, arctörlő, bőröndtartó, tükör, vasalási lehetőség, mosás, cipőtisztítás, sőt plusz párnákkal, takarókkal is készülnek. A vendégpanaszokat szervezetten kezelik. 

A négycsillagos helyeken minimum 18 órán át működik a recepció, de 24 órában elérhető. Italfelszolgálás, bár, kényelmes berendezés, szobaszerviz, büféreggeli vagy a la carte kínálat, fürdőköntös, papucsok, zuhanysapka, kozmetikai szerek és tükrök várják a vendégeket.

Az ötödik csillag ehhez képest jókora ugrás. Itt már 24 órán át van recepció, alkalmaznak kocsirendezőt, ajtónállót, londinert. A szobákban minibár, egyedi kiszerelésű kozmetikai cikkek, széf, PC-csatlakozás, vasalási és cipőtisztítási lehetőség biztosított. A szobaszerviz éjjel-nappal működik, van étterem, concierge szolgáltatás és esti ágyazás.

Minden magasabb fokozat esetében feltétel, hogy a szálloda megfeleljen az alacsonyabb kategória előírásainak is.  

Kérdem én, hogy mi az értelme egy négycsillagos szállodában egy fürdőköpenynek, ha a zsebe le van szakadva. De a zuhanysapkára sem lesz szükségem, ha a tusoló penészes vagy vastag vízkővel van megáldva, hiszen nem fogok ott zuhanyozni, és még panaszt is emelek. De ha az ágyneműn foltot találok mikor lepihennék, akkor bizony nagyon jól jön a 24 órában működő recepció, hiszen máris cseréltetem az ágyneműt egy foltnélkülire.

Akárhogy is nézem a szállodák csillagbesorolásának szabályzatát, ezen az egy soron kívül semmit nem találtam a tisztasággal kapcsolatban: A tiszta és higiénikus körülmények minden kategória alapfeltételeit képezik.

Márpedig ez édeskevés ahhoz, hogy az a bizonyos szálloda valóban tiszta legyen.

Oberling Léna 

Tisztaságdetektív

Tetszett az írásom?

Akkor arra kérlek, hogy oszd meg másokkal is ezt az írást, mert minden megosztással közelebb kerülünk egy tisztább világhoz.  

Szeretnél rögtön értesülni arról, hogy melyik szálláshely vagy étterem kapta meg a „valóban tiszta” minősítést? Akkor iratkozz fel a hírlevélre, kövesd a Tisztaságtérkép Facebook és Instagram oldalát, vagy olvasgass itt a Tisztaságtérkép weboldalán. A Tisztaságtérkép YouTube csatornáján pedig az utazásokról és a tesztelésekről láthatsz érdekes és hasznos videókat. Iratkozz fel minél hamarabb a erre a csatornára is.