Gödöllő egy nagyon szép, és az utazók körében nagyon kedvelt város, de ennek ellenére egy nyilvános vécével rendelkezik. Persze van a központi buszmegálló és a vásárcsarnok környékén is vécé, de hivatalos nyilvános vécé csak egy van, mégpedig a főtér mellett a Szabadság téren.

A Főtéren több vendéglátóhely mellett egy csudaklassz játszótér is megtaláható. Így indokolt lenne az, hogy a nyilvános vécé, ami közvetlenül a játszótér mellett van, megfelelően tiszta legyen úgy, hogy abban pelenkázási lehetőségre és kisgyerekkel való mosdóhasználatra is legyen lehetősége a szülőknek. Viszont a látogatásom alkalmával egyiket sem tudtam megtapasztalni.

Nyilvános wc teszt feketén-fehéren

Minden ember számára fontos, hogy – ha a szükség úgy hozza – tiszta, lehetőleg baktériumoktól mentes, higiénikus összbenyomást keltő vécében tudja elvégezni kis- vagy nagy dolgát. A Tisztaságtérképen zajló nyilvános wc teszt bemutatja a magyarországi vécéket akár jó, akár elhanyagolt állapotban vannak.

Jó állapotban lévő, de még is koszos

Viszonylag egy új vécében találtam magam, miután benyomtam az ajtónyitó gépbe a 100 Forintos érmémet. Az első pillanatban azt gondoltam, hogy itt most nem fogok sok hiányosságot tapasztalni. Na de sajnos ez a reményem hamar szertefoszlott. A  napi takarításnak a nyomát sem találtam. Sőt! A nagytakarítás is már rég esedékes lett volna. Nem csak a vécékagylók, hanem úgy amblokk minden a hanyagtalanságról és a takarítás hiányáról árulkodtak. A pelenkázórészt sem értettem, mert a lehetőségről tájékoztató tábla alatti helyiséget nem tudnám pelenkázó résznek nevezni. Nézd meg a mosdóban készített videómat és olvass tovább bátran.

Megoldás: nagytakarítás

Egy nyilvános wc használatáért fizetni kell, ez teljesen rendben van. Na de ezért elvárhatjuk, hogy az ottani állapotok rendben legyenek minden téren és minden időben. Vagyis a napi takarításnak legalább egyszer meg kell történie annak ellenére, hogy a vécét aznap hányan használták. Ebben a vécében (Gödöllőn) úgy lehetne a jelenlegi állapoton javítani, hogy egy mindenre kiterjedő nagytakarítást csinálnának. A mindenre kiterjedő azt jelenti, hogy a menyezettől a padlóig minden millimétert le- és kitakarítanak. Még a radiátorok belsejét és a fugatisztítást is beleértve.

Ha kész a nagytakarítás, akkor két takarítót kellene betanítani ennek a mosdónak a takarításához úgy, hogy az is értsen a takarításhoz, aki a takarítókat betanítja. Betanítás után pedig folyamatos kontrollra lenne szükség egy külső szemmel kivitelezve. És persze az állandó kommunikáció a takarítók-mosdót használok-kontroll-külső szem között. Na ez az a négyes kombó, amivel még nem találkoztam a pályafutásom alatt. Pedig ez lenne a titka annak, hogy megszülessen egy olyan világ, ahol a nyilvános wc-k is tiszták.

Legyél te is tisztaság nagykövet!

Hogyan? Járj mindig nyitott szemmel, vedd észre a tisztát és a koszosat is egyaránt. Készíts fényképet és vedd fel velem a kapcsolatot.

Gödöllő, a tisztaságkritikus szemüvegén át

Gödöllőt nagyon sokan látogatják, hiszen a híres Sissi kastély itt található. De nem csak a kastély vonzó az utazók számára, hanem pl. novembertől a Karácsonyház is sok érdeklődőt vonz a városba. De Gödöllő környéke is rengeteg érdekes látnivalót kínál az idelátogató emberek számára. Természetesen Gödöllő és környéke engem is magával ragadott. Így nem csak arról tudok beszámolni, hogy a nyilvános vécé tiszta-e, hanem arról is tudok írni, hogy azok a vendéglátó- és szolgáltatóhelyek, melyeket meglátogattam itt, vajon milyenek a tisztaságkritikus szemüvegén keresztül.

Olvass tovább, kattints a téged megszólító kategóriára, és kukkants be velem együtt Gödöllő és környéke tisztaságába avagy abban lévő hiányosságaiba.

Gasztronómia

Tisztaságtérkép valóban tiszta éttermek Magyarországon

Szálláshelyek

Tisztaságtérkép valóban tiszta szállások Magyarországon

Történelem

Szórakozás

Tisztaság feketén-fehéren a Tisztaságtérkép leveleiben.

.