Hol van a legtöbb baktérium egy szállodában?

Az tény, hogy egy szállodában rengeteg ember megfordul. Az is tény, hogy nem mindenki hagy maga után tisztaságot. És persze azzal is tisztában vagyunk, hogy a takarítás sem mindig professzionális egy-egy helyen. Viszont azzal kapcsolatban már nem mindig vagyunk képben, hogy valójában ezek a fránya bacik nem is ott tanyáznak, ahol mi gondolnánk.

Tudtad például azt, hogy a szállodai hajszárítón sokkal több baktérium fellelhető, mint a vécében? Egy kutatás során a mikrobiológusok is meglepődtek azon, hogy a szállodai hajszárítókon olyan vírusokat is felleltek, amik influenzát és hasmenést okozhatnak, illetve olyan bacikat találtak, amik torokfájást, megfázást válthatnak ki.

A kutatók szerint sok helyen találtak belőlük akkora mennyiséget, ami bőven elegendő ahhoz, hogy valaki megbetegedjen.

A kérdés csak az, hogy erre az otthonodra vonatkozólag is gondoltál? Mármint arra, hogy a hajszárítódat is fertőtlenítsd néhanapján. Ugye, hogy nem! Pedig néha azt is kell. Ha pedig a szállodai hajszárítón lévő bacikat el szeretnéd kerülni, akkor vidd magaddal a saját hajszárítódat a wellnesshétvégére.

A kutatás során a hajszárító mellett vizsgálták a vécét, a csapokat, a mosdókagylókat, a poharakat és a fémtárgyakat. A kilenc hotelből hat esetében találtak a mosdóban aggasztóan sok baktériumot. Noha a vécéken több baci is volt, még mindig kevesebb volt, mint a legtöbb ember otthonában lévő vécén. Miért? Mert amíg a szállodákban napi szinten van takarítás (vagy legalábbis 2-3 naponta, mikor a vendég távozik), úgy az otthonunkban ez csak általában heti egyszer történik meg. (és akkor még jóhiszemű voltam)

A szobaszerviz kinyomtatott menüje szintén mikroszkóp alá került, ahonnan újabb adag rejtett baktérium bukkant elő.

Még az egyik ötcsillagos szállodában is számos baktériumot találtak az étlapon, noha a másik kettő tisztának bizonyult. A te étkezőasztalodon, konyhádban hány magazin, vagy újság fekszik szép nyugodtan? Melyekhez ki tudja, hogy ki ért hozzá még azelőtt, hogy azt megvásároltad volna. És miután hazavitted, fertőtlenítetted? Ugye, hogy milyen badarságnak hangzik? Újságot fertőtleníteni?

Így azt javasolom azoknak az embereknek, a bacik miatti félelmük tart távol egy-egy wellnesshétvégétől, előbb gondolják végig, hogy a bacik és a vírusok jelenléte valóban indokolt-e a távolmaradásra. Mert szerintem otthon sem nézünk szembe kevesebb bacival. Legfeljebb csak nem tartózkodunk annyi emberrel egyszerre egy légtérben. Aki mégis aggodalmaskodna, az vigyen saját hajszárítót és fertőtlenítőkendőt. És mielőtt megfogná az étlapot, azt törölje át a kendővel, vagy mielőtt használná a vécét, azon is menjen végig rajta.

Ha pedig úgy érzi, hogy nagyobb távolságot szeretne tartani az ott tartózkodó vendégek és saját maga között, akkor reggelinél és vacsoránál azt az asztalt válassza, ami mellett nem ül senki. De a legfontosabb minden egyes szállodaválasztással kapcsoltban, hogy ha valóban tiszta szállásra vágyunk, akkor ne az olcsó, és pár csillagos kategóriák közül válasszunk. Bár én már jártam már olyan több csillagos szállodában, ahol panaszt tettem a tisztaság hiánya miatt, és megfordultam olyan panzióban is, ami valóban ragyogóan tiszta volt.

Ha szállást választasz, akkor is legyél tudatos, és mielőtt lefoglalod, olvasd el a szálláshely oldalain lévő értékeléseket, véleményeket.

Tetszett az írásom?

Akkor arra kérlek, hogy oszd meg másokkal is ezt az írást, mert minden megosztással közelebb kerülünk egy tisztább világhoz.  

Szeretnél rögtön értesülni arról, hogy melyik szálláshely vagy étterem kapta meg a “valóban tiszta” minősítést? Akkor iratkozz fel a hírlevélre, kövesd a Tisztaságtérkép Facebook és Instagram oldalát, vagy olvasgass itt a Tisztaságtérkép weboldalán. A Tisztaságtérkép YouTube csatornáján pedig az utazásokról és a tesztelésekről láthatsz érdekes és hasznos videókat. Iratkozz fel minél hamarabb a erre a csatornára is.

Oberling Léna 

Tisztaságdetektív

Vélemény, hozzászólás?