Egy tisztaságkritikus
története
Szia! Örülök, hogy rátaláltál az odalamra, és ha már itt vagy, akkor valószínűleg neked is olyan fontos a tisztaság, mint nekem. Arra gondoltam, hogy ha már így egymásra találtunk, akkor pár szóval bemutatkoznék neked.
Alapból tisztaságmániás ember vagyok, de ezt a tulajdonságomat leginkább akkor kezdtem el kamatoztani, mikor egy nap úgy döntöttünk a családdal, hogy Németországba költözünk egy időre.
Kiköltözésünk után pár nappal szembesültem azzal a ténnyel, hogy az a nyelvtudás, amiről én azt gondoltam, hogy elég lesz, édes kevés. No mit csinál egy talpraesett menyecske, ha nem beszéli az adott ország nyelvét? Hát elmegy takarítani. Mert takarítás közben elvileg nem kell beszélni, „csupáncsak” a kezünknek kell járnia sebesen. Így elkezdtem a szókincsemet gyarapítani úgy, hogy közben lakásokat takarítottam. Szóval így kezdődött az a takarítói karrierem, amiben a tisztaságmániámat csúcsra tudtam járatni.

Pár hónap magányos takarítói munka után éreztem, hogy nekem több kell, többre vágyok. Addigra már el tudtam mondani nagyjából németül, hogy mit is akarok. Első sikereimtől felbuzdúlva elhatároztam hogy lesz egy nagy takarítócégem, ahol a tisztasággal kapcsolatos igényeimet maximálisan meg tudom valósítani.
Itt kezdődött..
Németországban felépítettem egy olyan takarítócéget, ahol 25 kollégával együtt közel 1000 privátházat takarítottunk heti rendszerességgel és golfklubokat tettünk rendbe naponta kétszer. Takarító éveim kezdetén rájöttem, hogy az embereknek igényük van a tisztaságra, viszont nem tudják hogy a valódi tisztaság milyen, nem tudják, hogy egyáltalán létezik-e.
Elkezdtem informálódni a tisztasággal kapcsolatos minősítések után, és szomorúan döbbentem rá, hogy egyetlenegy minősítés sem írja le azt, hogy a tisztaságnak milyen követelményei vannak.

Ebben a magazinban a Wörthsee Golfklubban végzett munkánkról írtak elismerő szavakat.
A minősítő rendszerekben egyetlenegy sor utal a tisztaságra, mégpedig ez: „A tiszta és higiénikus környezet minden kategória alapfeltételeit képezik a vendéglátóhely teljes területére, valamint az összes berendezési illetve felszerelési tárgyra vonatkozóan. A COVID-19 vírushelyzet alatt, különleges tisztasági és higiéniai intézkedések lehetnek érvényben. A jogi követelmények és / vagy a nemzeti jogszabályok betartása e tekintetben felülbírálhatnak bizonyos HSU kritériumokat.”
De arról, hogy az alapfeltételek alatt mit értünk, arról, hogy valójában minek kell megfelelnie egy vendéglátóhelynek a tisztaság terén, és ezt milyen módon lehet megvalósítani, egyetlenegy szó sem esik. Így visszaköltözve Magyarországra egy merészet gondolva kineveztem magam tisztaságkritikusnak, és elkezdtem azon dolgozni, hogy a valódi tisztaságélmény a lehető legtöbb helyen megvalósuljon.
Az évek alatt összegyűjtött takarításban lévő tapasztalatomat és persze szakértői tudásomat egy minősítő rendszerbe pakoltam és létrehoztam egy olyan “valóban tiszta” minősítést, melyet módszertan formájában hivatalosan nyilvántartásba vetettem és tanúsítványként kézzelfoghatóvá tettem.
A Tisztaságtérkép 2019 őszén azzal a céllal született meg, hogy Magyarország tisztaságkultúráját megváltoztassam, magasabb szintre emeljem. Vagyis valódi tisztaságélményekért dolgozok minden nap.
Céljaim
Célom, hogy a tisztaságra való igényt összehozzam a valódi tisztasággal.
Az értékeléseimmel és a „valóban tiszta” minősítéssel és tanúsítvánnyal segítek a tudatos embereknek olyan szállásokat, szállodákat, éttermeket, kávézókat, cukrászdákat, nyilvános vécéket, szolgáltatókat találni, ahol nem csak a bevétel a fontos, hanem a tisztaság és a minőség is ezzel arányos. Akár vendéglátóhely, akár szolgáltatás, a tisztaság mindenhol fontos szerepet kap.
Az oldalamon, az értékelésem és egy térkép segítségével mindenki megtalálja a számára megfelelő minőségű vendéglátó- és szolgáltatóhelyet. Mert a tisztaság ma már nem luxus.
Magasabb szintre akarom emelni Magyarország tisztaságkultúráját, és ennek az érdekében mindkét oldalt megszólítom: nem csak a tulajdonosokat és szolgáltatókat, hanem az emberek figyelmét is felhívom arra, hogy úgy illik ott hagyni egy éttermi asztalt, szállodai szobát vagy akár egy nyilvános mosdót, mintha a sajátunk lenne.
Igényes vendéglátó- és szolgáltatóhelyek igényesebb közönséget vonzanak be.
Miben hiszek?

Hiszek abban, hogy a vendégek valós véleményei, az általam készített értékelések és a „valóban tiszta” minősítés és tanúsítvány arra ösztökél minden tulajdonost és szolgáltatót, hogy megvalósítsa a valódi tisztaságot. Vagyis valódi tisztaságélményben tud minden vendég részesülni mindenhol.
Biztos vagyok abban, hogy a jó példa ragadós, és ahogy a tulajdonosoknak fontossá válik a valódi tisztaságélmény megvalósítása, úgy a vendégek is oda fognak figyelni arra, hogyan hagyják maguk után ott az asztalt, a szobát és a vécét.
Az ellenőrzéseim során minden helyre azonos szabályok vonatkoznak arra, hogy minek kellene megfelelni ahhoz, hogy a hely valóban tiszta legyen. Tudatosan figyelek arra, hogy minden hely egyforma kritériumok alapján legyen értékelve akár kicsi, akár nagy, akár ismeretlen, akár ismert. Mert a tisztaság mindenhol tisztaság és sosem pénz kérdése.
Hiszek benne, hogy hosszú távon ez a minősítő rendszer korrekten tud működni.

Mit találsz a Tisztaságtérképen?

A vendégek egyre igényesebbek, egyre több szempontot vesznek figyelembe, amikor vendéglátóhelyet vagy szolgáltatást választanak. Makulátlan minőséget várnak el, és ha bármi problémát tapasztalnak, pillanatokon belül megosztják az egész világgal a panaszaikat.
Ebben a növekvő versenyben szeretnék lehetőséget adni azoknak az vendéglátó- és szolgáltatóhelyeknek, akik a legapróbb részletekre is odafigyelnek arra, hogy megmutassák magukat, kitűnjenek a tömegből, ezáltal új, igényes vendégkörre tegyenek szert.
Azzal a céllal született meg a Tisztaságtérkép 2019. októberében, hogy Magyarország tisztaságkultúráját megváltoztassuk, magasabb szintre emeljük. A hozzá kapcsolódó weboldalon személyes tesztelésen alapuló beszámolók mellett a témához kapcsolódó bejegyzéseket, a helyek bemutatkozását, és ajánlatait olvashatod. No és persze a tisztasággal kapcsolatos problémákról, hiányosságokról és eredményekről is megtalálsz mindent feketén-fehéren kendőzetlenül.
Miért fontos a „valóban tiszta” minősítés és tanúsítvány?

A „Valóban Tiszta” tanúsítvány egyfajta kitüntetés a tulajdonosok számára és egyben biztosíték arra, hogy a vendégek nyugodtan felkereshetik ezeket a helyeket, hiszen tisztaság és higiénia szempontjából kiemelkedően magas színvonalat képviselnek. A jelenlegi helyzetben ennek biztosítása még fontosabb, mint valaha!
A „valóban tiszta” tanúsítvény egyre ismertebbé válik a tudatos vendégek körében, és ezért egyértelmű előnyökkel jár a vendéglátóhelyek tulajdonosai és a szolgáltatók számára. A célom, hogy a „valóban tiszta” tanúsítványt a lehető legtöbb magyarországi vendéglátó- és szolgáltatóhely elnyerje.


Ahol már találkozhattál velem
HOT! MAGAZIN 2020/29
Nem mindegy, hogy a vendéglátóhelyek és a szálláshelyek valóban tiszták-e, vagy csak a vendéget becsalogató részek csillognak.
CSALÁDINET
Tisztaság nagykövetként jelennek meg cikkeim a Családinet portálon, amikben a tisztaságról, utazásról, háztartásról és más takarítással kapcsolatos témáról írok bővebben.
Rend egy kattintásra
Magyarország első és egyetlen háztartásvezetési tanodája
Hazai vendégváró magazin
Milyen problémákkal küzdenek a vendéglátóhely tulajdonosok a tisztaság és a takarítás terén?
Ön is vendéglátó- vagy szolgáltatóhely tulajdonos?
Több száz szálláshelyet kitakarítottam, éttermet tettem tisztábbá, takarítási folyamatokat alakítottam ki, és számtalan takarítót képeztem ki. Az Ön vendéglátó- vagy szolgáltatóhelye miért maradna ki? Az Ön takarítcsapata miért ne lehetne a legjobb? Az együttműködési lehetőségekről informálódjon a lenti gombra kattintva.
Legyél te is tisztaság nagykövet!
Ha olyan helyen jársz, ami piszkos, koszos és elhanyagolt, vagy patyolat tiszta, akkor írj nekem a hello@tisztasagterkep.hu e-mail címre egy levelet, amelyben megírod az ott látott tapasztalatokat, a hely nevét, címét, és pár fényképet is csatolsz a leveledhez.