Hová menjünk, ha pisilni kell – nyilvános wc teszt

Hová menjünk, ha pisilni kell – nyilvános wc teszt

Minden ember számára fontos, hogy – ha a szükség úgy hozza – tiszta, lehetőleg baktériumoktól mentes, higiénikus összbenyomást keltő vécében tudja elvégezni kis- vagy nagy dolgát. A Tisztaságtérképen zajló nyilvános wc teszt bemutatja a magyarországi vécéket akár jó, akár elhanyagolt állapotban vannak.

Nyilvános wc teszt feketén-fehéren

Ugye neked is az első dolgod, ha étterembe, színházba, moziba, uszodába, gyógyfürdőbe vagy sportrendezvényekre mész, hogy meglátogatod a WC – t, mosdót? Ha nem is rögtön, de előbb vagy utóbb biztosan eljön az a pillanat, amikor már muszáj az éppen aktuális intézmény nyilvános vécéjébe betérned. Éppen ezért, mert a vécét minden ember meglátogatja ott, ahol épp tartózkodik, az intézmény színvonalát – legyen az vendéglátóhely vagy sportlétesítmény, iroda vagy bármilyen intézmény – a vécék alapján ítéljük meg. Ezért nem mindegy, hogy a mosdóba betérve milyen az első benyomásunk, és nem mindegy, hogy a mosdóból visszatérve milyen érzéssel, milyen megítéléssel folytatjuk ott a szabadidős vagy éppen hivatalos tevékenységünket.

Tisztaságtérkép valóban tiszta szállások Magyarországon

Miért fontos a nyilvános wc teszt?

A nyilvános wc teszt bárki által látogatható vécék tisztaságát térképezi fel függetlenül attól, hogy hol található, milyen épületben, fizetős vagy sem. Ezzel a nyilvános wc teszttel akarom felhívni az emberek figyelmét arra, hogy milyen fontos a tisztaság, milyen fontos maga a takarítás szakmai tudása, és hogy milyen fontos szerepük van a takarítóknak.

A lent felsorolt sarokpontok alapján nézek meg egy-egy nyilvános vécét, és a 20 pontos lista így lesz kerek, amennyiben mindegyik megfelel a tiszta kritériumnak. Plusz 2 pontot kaphat az a vécé, ahol van mozgáskorlátozott vécé és pelenkázási lehetőség. Persze ezeknél is az ápolt, tiszta körkép az elsődleges szempont.

Kritériumlista

  • Első benyomás pozitív – 1 pont
  • Bejárati rész kívül és a vécé közvetlen külső része – 1 pont
  • Bejárati ajtó  – 1 pont
  • Pókhálómentesség kívül és belül – 1 pont

Mosdó rész

  • Mosdók és környékük állapota – 1 pont
  • Tükrök tisztasága – 1 pont
  • Szappan adagoló – 1 pont
  • Papírtörlő adagoló – 1 pont
  • Kézszárító – 1 pont
  • Kuka állapota – 1 pont
  • Padló állapota – 1 pont

Vécé rész

  • Vécéajtók és válaszfalak ápoltsága – 1 pont
  • Vécécsésze tisztasága – 1 pont
  • Vécéülőke tisztasága – 1 pont
  • Vécépapírtartó – 1 pont
  • Tisztaságizacskó – 1 pont
  • Táskaakasztó – 1 pont
  • Kuka állapota – 1 pont
  • Csempe tisztasága – 1 pont
  • Padló állapota – 1 pont

Plusz pontok

  • Mozgáskorlátozott vécé állapota – 1 pont
  • Pelenkázó rész tisztasága – 1 pont

Ami még feltérképezésre kerül, és az összefoglalóban írok róla, de már pontozás nélkül, azok a következők:

Milyen tisztítószereket használnak a takarításhoz – sajnos ezt nem minden vécével kapcsolatban tudom majd elmondani, hiszen sokszor elzárkóznak az ott dolgozok attól, hogy erre választ adjanak nekem. Nem is értem, hogy miért…. De ahol betekintést kapok a kulisszák mögé is, azt természetesen itt az oldalon is megosztom.

nyitvatartási idő – díjfizetés – szag – akadálymentesítés – takarítószemélyzet – egyéb pozitív vagy negatív benyomás

Nyilvános vécék városról városra

Az a bizonyos póz a női mosdóban

Az a bizonyos póz a női mosdóban

Kislánykorodban, amikor anyukáddal betértetek egy nyilvános WC-be, akkor a vécé használatához megtanított egy pózt. Emlékszel még rá, hogy az a póz milyen is?

bővebben

Legyél te is tisztaság nagykövet!

Hogyan? Járj mindig nyitott szemmel, vedd észre a tisztát és a koszosat is egyaránt. Készíts fényképet és vedd fel velem a kapcsolatot.

A célom az, hogy a rossz állapotban talált vécéket a javaslataim alapján a látogatásom után rendbe tegyék, így előfordulhat, hogy Te már sokkal jobb állapottal találkozol, mint amilyennel én találkoztam. Ebben az esetben pedig úgy fair a részemről, ha erről abban a cikkben is említést teszek, amiben az eredeti állapotról írtam. 

Ezért kérlek, hogy ha már a jobb állapotokkal találkozol, akkor fényképezz és ezeket a képeket küld el nekem.

Az is előfordulhat, hogy egy-egy általam jónak minősített vécé a látogatásod alkalmával már nincs rendben. Kérlek, hogy azt is jelezd felém, hiszen a cél az állandó tisztaság, és az állandóan rendben tartott vécék fenntartása lenne. Így ha egy vécé állapota romlik, akkor azt is fel fogom tüntetni abban a bejegyzésen, amiben először írtam arról a mellékhelyiségről.

Te is nyilvános vécét üzemeltetsz?

Szeretnél kilógin a sorból és jó lenne, ha tiéd lenne Magyarország egyik legtisztább vécéje? Akkor vedd fel velem a kapcsolatot a hello@tisztasagterkep.hu e-mailcímre írva, és küldöm a további információkat azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudsz erre a titulusra szert tenni.

Hasznosnak találtad ezt az írásomat?

Akkor arra kérlek, hogy oszd meg másokkal is, és tegyük együtt tisztábbá a világot!

Szállodák és csillagok háborúja

Szállodák és csillagok háborúja

Ha egy négy csillagos szállodában fogsz nyaralni, akkor biztos vagy abban, hogy tiszta ágyneműben tudsz majd pihenni…avagy mi alapján kapják a csillagokat a szállodák?

Így mindjárt az elején tisztázzuk, hogy ha egy szálloda négy vagy akár öt csillaggal rendelkezik, akkor az még korántsem garancia arra, hogy tiszta fürdőszobát, vagy tiszta matracot fogsz találni az általad elfoglalt szobában.

Azt gondolná az ember, hogy minél több a csillag, annál előkelőbb, jobb szolgáltatásokat nyújt egy szálloda. Ez valóban így van, csak a jobb szolgáltatás nem mindig terjed ki a tisztaságra.

Te megtudnád mondani, hogy milyen különbségek adódhatnak egy három, egy négy, vagy esetleg egy öt csillagos szálloda között? 

Amikor szállást szeretnél foglalni, akkor először megnézed a szálloda neve mellett lévő csillagok számát, majd gyorsan átmész az értékelés oldalra, és elolvasod az ott járt vendégek véleményét. Majd döntesz! Viszont abban már nem igazán vagy teljesen biztos, hogy jól döntöttél-e, hiszen fogalmad sincs arról, hogy egy-egy csillag milyen plusz dologgal jár. Pedig nagyon hasznos lenne, ha legalább nagy vonalakban tudnád, hogy miben térnek el az egyes kategóriák szintjei. Így biztosabb lehetsz a döntésedben, hogy érdemes volt számodra egy több csillaggal rendelkező helyért többet fizetni, vagy csupa olyan szolgáltatást tartalmaz a magasabb ár, amire egyébként semmi szükséged, és nem is fogod használni.

A szállodák besorolása

A szállodákat a Hotelstars Union kategóriánként egységes követelményrendszere alapján sorolják be egytől öt csillagig különböző szintekre. Ez azt jelenti, hogy a résztvevő országok esetében valamennyi létesítményben, nemzetközileg is ugyanazt a kényelmi fokozatot, ugyanazokat a szolgáltatásokat fogod megtalálni. Legalábbis elvileg. Azt viszont ne felejtsd el, hogy a besorolás a szolgáltatásokra tér ki leginkább. A tisztasági megfelelést csak érinti, de nem tér ki arra részletesen, hogy milyen is egy tiszta fürdőszoba, vagy egy tiszta ágynemű. A porcicákat pedig egyáltalán nem említi meg ez a szabályzat.

A besorolás fokozatai és a hozzájuk tartozó követelmények röviden a következők:

Egycsillagos szálloda lehet az a hely, ahol minden szobához tartozik fürdőszoba, vécé, színes tévé, asztal és szék, valamint telefon. Az épületben legalább porta, csomagmegőrző, reggeli- és italfelszolgálás, illetve napi takarítás van.

A két csillagnak már feltétele az olvasólámpa, a szekrény polcokkal, a törölköző, a tisztálkodószerek, és az, hogy büféreggelit, higiéniai szereket tudj vásárolni a hotelben, miközben a fizetést hitelkártyával rendezed.

Egy háromcsillagos szállodában mindig beszélnek valamilyen idegen nyelven. A nap nagy részében működik a porta, és mindig elérhető. A szobákban és közös helyiségekben van internet, hajszárító, arctörlő, bőröndtartó, tükör, vasalási lehetőség, mosás, cipőtisztítás, sőt plusz párnákkal, takarókkal is készülnek. A vendégpanaszokat szervezetten kezelik. 

A négycsillagos helyeken minimum 18 órán át működik a recepció, de 24 órában elérhető. Italfelszolgálás, bár, kényelmes berendezés, szobaszerviz, büféreggeli vagy a la carte kínálat, fürdőköntös, papucsok, zuhanysapka, kozmetikai szerek és tükrök várják a vendégeket.

Az ötödik csillag ehhez képest jókora ugrás. Itt már 24 órán át van recepció, alkalmaznak kocsirendezőt, ajtónállót, londinert. A szobákban minibár, egyedi kiszerelésű kozmetikai cikkek, széf, PC-csatlakozás, vasalási és cipőtisztítási lehetőség biztosított. A szobaszerviz éjjel-nappal működik, van étterem, concierge szolgáltatás és esti ágyazás.

Minden magasabb fokozat esetében feltétel, hogy a szálloda megfeleljen az alacsonyabb kategória előírásainak is.  

Kérdem én, hogy mi az értelme egy négycsillagos szállodában egy fürdőköpenynek, ha a zsebe le van szakadva. De a zuhanysapkára sem lesz szükségem, ha a tusoló penészes vagy vastag vízkővel van megáldva, hiszen nem fogok ott zuhanyozni, és még panaszt is emelek. De ha az ágyneműn foltot találok mikor lepihennék, akkor bizony nagyon jól jön a 24 órában működő recepció, hiszen máris cseréltetem az ágyneműt egy foltnélkülire.

Akárhogy is nézem a szállodák csillagbesorolásának szabályzatát, ezen az egy soron kívül semmit nem találtam a tisztasággal kapcsolatban: A tiszta és higiénikus körülmények minden kategória alapfeltételeit képezik.

Márpedig ez édeskevés ahhoz, hogy az a bizonyos szálloda valóban tiszta legyen.

Oberling Léna 

Tisztaságdetektív

Tetszett az írásom?

Akkor arra kérlek, hogy oszd meg másokkal is ezt az írást, mert minden megosztással közelebb kerülünk egy tisztább világhoz.  

Szeretnél rögtön értesülni arról, hogy melyik szálláshely vagy étterem kapta meg a „valóban tiszta” minősítést? Akkor iratkozz fel a hírlevélre, kövesd a Tisztaságtérkép Facebook és Instagram oldalát, vagy olvasgass itt a Tisztaságtérkép weboldalán. A Tisztaságtérkép YouTube csatornáján pedig az utazásokról és a tesztelésekről láthatsz érdekes és hasznos videókat. Iratkozz fel minél hamarabb a erre a csatornára is.