Kislánykorodban, amikor anyukáddal betértetek egy mosdóba, akkor a vécé használatának volt egy sajátos rituáléja. A PÓZ felvétele! Emlékszel?

A póz a női vécékben

A vécémumus akkor jelenik meg először az életedben, amikor az anyukád az első kirándulásotok alkalmával azt mondja, hogy csak akkor mentek itt pisilni, ha már nagyon muszáj. – De anya! Nekem már most is pisilnem kell! – Jaj kislányom! Ezek a vécék nagyon koszosak, büdösek, és mindig a női vécében van a leghosszabb sor. Így bírd még egy kicsit!

Na, de egy kislány életében a mumusok még nem igazán okoznak nagy ijedelmet, de kíváncsiságot annál inkább. Így addig nyafogsz anyuka fülébe, amíg megunja a nyavalygásodat, és az első adandó vécénél azt mondja, hogy akkor most ide bementek. És ezzel elkezdődött az a folyamat, melynek a végkifejlete a felnőttkori nyilvános vécé irtózatért felelős mumus végérvényes győzelme.

Felnőttkori írtózat

Kislánykorodban, amikor anyukáddal betértetek egy nyilvános WC-be, akkor a vécé használatának megvolt a sajátos rituáléja. Emlékszel még rá, hogy hogyan is zajlott ez a rituálé? Legelőször anyukád letörölte a vécédeszkát papírzsebkendővel, vagy vécépapírral. Ma már ennek van modernebb változata is: a nedves törlőkendő. Ez elvileg minden anyuka táskájában ott lapul. Majd a deszka törlése után anyukád mindig kis darabokra tépkedte a vécépapírt, és ezeket tette a deszka teljes felületére.

Te pedig ott álltál az ajtóban, és türelmesen vártad, hogy anyukád mikor mondja azt, hogy kislányom most már nyugodtan pisilhetsz. Ehhez képest ez a mondat sosem így hangzott el, hanem egy kibővített változatát hallottad mindig. – Kislányom! Jól jegyezd meg! Nyilvános vécében, amit sosem tudunk, hogy ki használta előttünk, soha nem ülünk rá a vécére, csak ráhajolunk, és soha nem érünk hozzá itt semmihez. Most már mehetsz pisilni, drágám.

Na, itt kezdtünk rálépni az iszonyat útjára, hiszen egy kislány fejében igencsak kérdőjelek sokasága keringett azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet úgy pisilni, hogy ne nyúljon semmihez, és még csak rá sem ülhet a vécére. De anyuka már tapasztalt volt ebben a kérdésben, és a következő lépésben megtanította neked azt a bizonyos pózt. Tudod, azt a pózt, amikor úgy sikerül pisilned, hogy nem ülsz rá a vécére, sőt hozzá sem érsz, és még az egyensúlyodat is meg tudod tartani.

“A póz” megtanulása az első leckék egyike egy kislány életében azon az úton, ami a nyilvános vécéktől való irtózathoz vezet.

Ekkor jön a felismerés. Amikor érzed, hogy pisilned kell, akkor már az első érzésnél szólni kell anyukának, hiszen nyilvános helyen mindig azzal fogsz szembesülni, hogy hosszú sort kell végig állnod ahhoz, hogy könnyíteni tudjál magadon, így szerencsésebb, ha időben beálltok a sorba.

Ezek a korai élmények akkor is ott lesznek az életedben, amikor már felnőtt nőként látogatod azokat a bizonyos nyilvános vécéket, amiktől majd frászt kapsz. Felnőttként is viszolyogsz attól, hogy nehogy hozzáérj valamihez, és persze a sorban állás sem tűnt el a vécék életéből.

De így felnőtt fejjel a kislányos érdeklődést felváltja a türelmetlenség, hiszen ahhoz, hogy pisilni tudjál, elő kell varázsolnod a türelem minden fajtáját.

Már úgy érkezel a nyilvános vécé felé, hogy tudod, hogy várnod kell. Oké, nincs para, még nem kell annyira pisilned. Mosolyogva és kedvesen vársz, és állsz a sorban. Látod, ahogy a többi nő is türelmesen nyomkodja a telefonját, hiszen még van idő, hosszú a sor. Végül te következel, és megkönnyebbülsz, mert már csak egy hajszál választ el attól, hogy bepisiljél. De hirtelen megjelenik a tipikus anyuka azzal, hogy – Ne haragudj, a kislányom nem bírja már tovább. – és gyorsan beslisszol abba a vécébe, ami pont rád várt, magával húzva gyermekét is.

Ekkor szemeidet kimeresztve magadban felsorolod az összes szent nevét, és végső elkeseredésedben végig nézed az összes többi helyiséget is, hátha valamelyik időközben megüresedett. De nincs szerencséd, mert mindegyik foglalt. És amikor már valóban érzed, hogy itt a vég, és most rögtön bepisilsz, végre valamelyik kinyílik, és te már nyomulsz is be a vécébe, nem törődve az illetővel, aki éppen jönne onnan kifelé. És innentől indul a kalandtúra.

Oké, majd akkor fogod a kilincset az egyik kezeddel. Na de kilincs sincs, és ráadásul még a táskád is ott van a kezedben. Keresed a táskatartót, de az sincs. Ezért kétségbeesetten megpróbálkozol a padlón elhelyezni, hiszen neked szükséged van a kezedre az ajtó tartásához, és a bugyid lerántásához. Lenézel a földre, és fohászkodsz az istenekhez, hogy csak egy iciri-piciri tiszta helyet találj, ahová a táskádat le tudod tenni.

Most, hogy a táskát biztos helyen tudhatod a nem épp tiszta padlón, jöhet az ajtó. Mivel nem volt rajta se zár, se kilincs, így az egyetlen módja, hogy ne nyíljon ki az az, hogyha az egyik kezeddel fogod, miközben a másikkal egy rántással lehúzod a bugyid és felveszed azt a bizonyos pózt, amit anyukád kislánykorodban tanított. Tudod, a PÓZ! És ebben a pillanatban rájössz, hogy milyen jól tetted, hogy a táskádtól megszabadultál még annak ellenére is, hogy nem épp patyolattiszta a padló. Mert abban a bizonyos pillanatban a combjaid elkezdenek remegni, és rájössz, hogy artista vér is csergedezik az ereidben, mert a póz miatt egyszerűen csak úgy lógsz a levegőben.

Magyarország nyilvános vécéi feketén-fehéren, koszosan és tisztán csak a Tisztaságtérkép oldalán.

Ekkor már a kisördög is megjelenik lelki szemeid előtt, aki azt súgja, hogy ülj csak rá nyugodtan. De anyád szavai, ami visszhangoznak a fejedben, rögtön megakadályozzák a kisördög ármánykodását. –  Sose ülj rá a nyilvános vécékre! – ezért úgy maradsz “a pózban” és továbbra is lógsz a levegőben remegve.

Most már a remegés és a lebegés mellékhatását máris megtapasztalod, és érzed, hogy egy pár csepp nem ott landolt, ahol landolni kellett volna, hanem jutott belőle egy kicsi a combodra is. Te gyorsan cselekszel, hogy nehogy lejjebb érjen az a pár csepp, és rögtön a vécépapír felé nyúlsz….. B@sszus, nincs papír! Üres a tartó!

Na de ott a táska, ami elvileg minden sz@rral tele van, így valószínűleg papírzsebkendőt is találsz majd benne, amit vécépapír gyanánt tudsz majd használni. De ahhoz, hogy megtaláld a zsebkendőt, és ki is vedd a táskádból, fel kell szabadítanod a kezed, és el kell engedned az ajtót. És persze, hogy amikor elengeded, valaki belöki az ajtót, amit egy jól célzott lábrúgással meg kell fékezned, miközben kiordítod: FOOOOOOOOGLALT!!! Ebben a pillanatban a póz szétesik, és a szabad kezeddel kénytelen vagy megkapaszkodni a vécé peremén.

Tudod, hogy anyukád most nagyon szégyenkezne miattad, ha így látna, mert az ő keze sosem ért hozzá egyetlen nyilvános vécéhez sem, és hát valljuk be, nem tudhatod, milyen betegségeket lehet összeszedni egy ilyen helyen.

Már teljesen ki vagy merülve, mire felállsz, de a póz, mindennél fontosabb! Nem érzed a lábaidat sem, gyorsan magadra húzod a ruhádat és lehúzod a vécét. Ezután átmész a kézmosóba, és a gondolataidban már csutakolod is kezedet, mert hát ugye hozzáértél ahhoz a kétes tisztaságú vécékagylóhoz.

Nyitnád a csapot, de nem működik!

Próbálkozol a másik csappal, de abból sem jön a víz. Végre a harmadik csapnál egy hajszálvékony hideg vízsugár megjelenik. Halleluja. Gyorsan beszappanozod a kezed, vagyis csak szappanoznád, mert az adagoló tök száraz és teljesen üres. Itt már feladod, és menekülőre fogod. Beteszed a vékony vízsugár alá a kezedet, egy kicsit meglapogatod, és rohansz kifelé, hiszen a kézszárító sem működik. És ismét megfogadod magadban, hogy soha többet nem lépsz be egyetlen egy nyilvános vécé ajtaján sem, inkább bepelenkázod magad.

Ekkor meglátod a pasidat, aki ugyanakkor ment be a férfivécébe mikor te, de mostanra megkávézott, egy újságot is kiolvasott, és türelmetlenül kérdezi: – Mi tartott ilyen sokáig?Te pedig csak ennyit válaszolsz: – Sokan voltak, mint mindig egy női vécében.

Akkor arra kérlek, hogy oszd meg másokkal is, mert minden megosztással közelebb kerülünk egy tisztább világhoz.